prszm Creative Commons License 2013.04.03 0 0 234

Lk 1.41-43
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.
Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!
Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?

 

Mária vagy a megváltó jelenléte váltotta ki Erzsébet kinyilatkoztatását.? …. Mária jelenléte a megváltó testében való hordozása nélkül senkinek nem okozott Isteni megtapasztalást!  …… Mária a Szent Lélektől fogantatott Jézust hordozta, ezért lett öröme Erzsébetnek, és ezért mozdult meg méhében az asszonyoktól született legnagyobb próféta Alámerítő János, és ezért telt el Szent Lélekkel. Mária nem önmagától volt áldott, ahogy sok Máriához imádkozó képzeli, hanem azért mert Jézus méhében volt, ezért volt áldott az asszonyok között. Többet így nem köszönti senki sem a bibliában! Még az apostolok sem köszöntik így Máriát, hogy „Áldott vagy az asszonyok között, …” Miért? … Azért, mert ők nem Máriát várták, és keresték, hanem a Messiást Jézus Krisztust. … Mária nem azért volt áldott az asszonyok között, mert ő mentes lett volna az eredendő bűntől, hanem azért mert méhében hordozta azt aki mentes az eredendő bűntől a Szent Lélektől fogant Jézus Krisztust, és miután megszülte, és felnevelte Jézust. Jézusnak saját küldetése volt, amit sokszor Mária Jézus gyermek, sem felnőtt korában  sem értett meg, amely igazolja, hogy Mária eredendő bűnnel, és saját hibáival terhelt asszony volt!

 

Luk. 2,42-50

És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint; És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre sem József, sem az ő anyja; Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járó földet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között; És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, a mint őket hallgatta, és kérdezgette őket. És mindnyájan, a kik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein. És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged. Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai? De ők nem érték e beszédet, a mit ő nékik szóla.

 

Eredendő bűntől mentes ember, teljesen értette volna Jézus elhívását, és feladatát. Mária tehát nem mentes az eredendő bűntől, hanem csak egy emberi anya, és nem Isten anya!

 

Jézust saját rokonai sem értették meg!

 

Márk. 3,20

Azután haza térének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.

 

Annyira nem értették meg Jézust a saját rokonai, hogy azt mondták róla, hogy magám kívül van.

Jézus az alábbi igében nyilván valóvá tesszi ki valójában az Ő anyja! Tehát nem azok, akik elhatárolódtak tőle, és nem azok akik nem követik őt, ahogy nem követte Jézust Mária a tanítványokkal együtt, ezért is határolódik el anyjától, és testvéreitől!

 

Mát. 12,46-50

Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.

 

Márk. 3,31-35

És megérkezének az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.

 

Jézusnak nem a testi rokonai a rokonai, hanem azok akik Isten akaratát cselekszik! Mária hosszú ideig nem Isten akaratát cselekedte, ezért is határolódott el tőle Jézus. Mária tehát nem értette Jézus küldetését, ezért is nem követte, addig, amíg az ő életében is el nem jött a fordulópont, amikor megértette, és megtért a Jézus Krisztushoz. Mária sokszor cselekedeteivel, Isten akaratával szembement, amely szintén azt igazolja hogy bűnös volt, és meg kellett térnie Istenhez, és Isten Fához.

Mária egyetlen embert nem gyógyított meg, nem űzött démonokat nem volt folyamatos követője Jézusnak, mint az apostolok, amely szintén igazolja hogy Mária nem az egyház anyja, nem az apostol asszony, és nem közbenjáró Isten és az emberek között, mert az meg kizárólag Jézus Krisztus!

Az a hamis szellem, amely Máriának adja ki magát az nem Istentől van, mivel más evangéliumot hirdet, saját magát nevezik közbenjárónak, ő szívéhez való megtérésre szólít fel, és Isten útjába áll, és Krisztus helyébe akar beférkőzni olyan címeken, mint társközbenjáró. Ebből a hamis evangéliumból meg kell térni, mert aki nem tér meg elkárhozik.

 

Gal. 1,6-12

Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék. Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, [nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.

 

Jel. 2,20-23

De van valami kevés panaszom ellened, mert megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, a ki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek. Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.

Előzmény: Szeretetláng (217)