ghepard Creative Commons License 2013.03.26 0 0 79

Ja, még hozzátenném. A legnagyobb veszély éjjel leselkedik ránk. Pláne, ha nem jól lélegzünk. Mint már említettem, függőlegesen állva (vagy ülve) nehezebb jól lélegezni (a has felől kezdeni a belégzést). De megváltozik a helyzet éjjel, mikor fekszünk az ágyban és alszunk. Ilyenkor már mindegy hogyan kezdi az ember - megtelik könnyen a mellkas felől is és a has felől is. Tehát éjjel több levegőt lélegzik be az ember, mint nappal. Ez még nagyobb oxigénfelesleghez juttatja a testet. Nem véletlenül a legtöbb galiba (szívprobléma, infarkt stb) hajnali 3-5 között van. Sokszor kihagyhat a légzés ami egyszer nagy bajt okozhat.

 

Ebből a szempontból (a légzés) a legrosszabb a háton alvás, ilyenkor a legtöbben horkolnak. Ilyenkor a legkönnyebb lélegezni, mert felülről semmi se nyomja a mellkast és a hasat sem. Tehát kitágulhat. No meg ilyenkor a legnagyobb felülettel nyomjuk az ágyat - ami a legkisebb nyomást eredményezi négyzetcentiként.

A legjobb tehát ebből a szempontból a hasonalvás, de ez nem megy mindenkinek. Például derékfájásosoknak szinte fájdalmas. Én minden nap így alszom el. Ha felébredek, sokszor nem úgy vagyok már, de mindig akkor visszataszem magam hasra és úgy alszom el. Így a legnehezebb bevenni a levegőt, mert  a mellkas is és a gyomor is az ágyhoz van nyomva. Tehát nem fenyeget túllégzés sem és a horkolás veszélye minimum, mert az ajak szinte neki van nyomva az ágynak és nem tudja az ember kinyitni a száját.

 

Oldalalvás a kettő között van. Nem olyan rossz, mint a háton alvás, de nem is olyan jó, mint a hasonalvás (légzés szempontból nézve). Itt is nekinyomhatjuk az ajkat a párnához, vagy a vánkushoz - hogy ne nyílhason ki a szánk. Persze, ha nem tudunk orron át lélegezni, akkor ki fog nyílni éjjel - és ez nem jó.......

Előzmény: érdeklődő 49 (77)