pacsepa Creative Commons License 2013.03.05 0 0 62381

Hosszú lesz, de megpróbálom részletesen leírni a tópart házilasgos szintezését úgy, hogy laikus is megértse.

Az alapoktól kezdem, függetlenül a szintezés eszközétől.

A pontos szintezés sok, illetve a lehető legtöbb szintezési pont felvételét célozza. A pontok távolsága a szintezési módszertől függ, de 2 méternél több semmiképpen ne legyen!

A szintezési pontok pl keményfa karók, melyek egyik végét hegyesre faragod, vagy vágod. A hosszuk legyen kb. 60 cm. Ezeket először szintezés nélkül pontosan a tó tervezett partja körül körben bevered a földbe. Arra kell ügyelni, hogy a tetejük, ami majd a szintet adja biztosan felette legyen a majdani tó szintjének. Ha ezzel megvagy, akkor az első karót a mejdeni szintnek megfelelően bevered a földbe.  Karók tetejét lehetőleg ne verd szét, mert azok adják a majdani szintet, amit egyik karóról a másikra viszel át a szintezéskor. Elfogadható a mérés pontossága, ha 25 fm mérés után a hiba kevesebb, mint 0,5 cm (kvázi amikor körbeértél, akkor derül ki).

Az első etalon karó beállítása után következik a szintek átvitele, ami már eszközfüggő.

 

1. hagyományos kőműves vízmértékkel:

Ennek hossza egészen a 3 méterig többféle lehet. Ha átér egyik karóról a másikra, akkor egyszerűbb a helyzet, ha nem, akkor egy egyenes segédlécre lesz szükséged, amivel az 50-100 cm-es vízmérték "hatósugarát" meghosszabbítod. A beállított karó tetejére teszed a vízmértéket (vagy a lécet) és a másik végénél lévő karót óvatosan bevered, hogy vízszintbe kerüljön, amivel a szintet átvitted. Most egy nagyon fontos dolog következik, amivel sok bosszúságot megtakaríthatsz! Minden egyes új karónál forgasd át a vízmértéket, mert nincs pontos vízmérték, csak majdnem! Ha mindig ugyanaz a vége kerül a következő beállítandó karóra, akkor a hibák összeadódnak, ami körbeérve több centiméteres eltérést hozhat össze. Na ekkor vakarhatod a fejed, hogyan korrigáld! Tehát alapszabály a forgatás!

 

2. csöves vízmérték (slag vízmérték):

Itt nincs összeadódó hiba, de ettől függetlenül ajánlott egy cölöpről átvinni a lehető legtöbb új pontot. Így ha valahol elméri magát az ember, akkor könnyű megtalálni a hibát. A legjobb megoldás, ha két kb. 1,2-1,5 méteres karót levágsz, és ezeken ugyanazon magasságban (egyik végétől ugyanazon távolságban rájelölsz. Célszerűen ez mondjuk 100 cm az egyik végétől. Innentől fogva gyakorlatilag a +100 cm szinteket viszed át, a karót ráhelyezve a beállítandó keményfa cölöpre. Zsargonban ezt hívják "hóblisz"-nak. Addig ütöd beljebb, amíg a 100 cm-es jelek nem találkoznak az üvegcsőben lévő vízszinttel.

 

3. lézeres vízmérték:

Ez újabb módszer, elég olcsón lehet kapni (ennek megfelelően elég gagyi) vízmértéket, amiben lézerdióda van, többé-kevésbé pontsan beállítva. Teleszkópos fotóállványt adnak hozzá és ezen körbeforgatható. Sajnos már a háromlábú állvány beállítása is gondot okozhat, mert ha ez rosszul van vízszintbe állítva, akkor a mérés használhatatlan lesz. A beállításához is gyakorlat kell, stabilan kell felállítani stb... Én szívem szerint nem ajánlom, mert nem is lehet átforgatni és tapasztalatom szerint néhány méterig elfogadható a pontossága. Innentől garantált a hibák összeadódása és az 5-10 cm-es eltérés egy hosszabb szintezés végén.

 

4. lézeres forgó szintező:

Ebből is van madarasteszkós, azt szigorúsan felejtős! Ebből a fajtából csak profi műszert szabad használni. Nem kell magyaráznom, aki ilyet tud szerezni, az tudni fogja a beállítását és használatát.

 

5. geodéziai szintezők:

Csak ínyenceknek, ismétcsak akinek ilyen kerül, az értsen is hozzá! :-)

 

A part kialakítása innentől ezekhez a szintbe állított karókhoz igazodik. mivel ezek körbeveszik a tavat, egy egyszerű vízmértékkel bárhol tudsz szintet venni. Kereskedelemben kapható nem túl olcsón de rém praktikusan újrahasznosíított PVC tószegély. EZ egy nagyjából 12-15 cm széles masszív, de rugalmasan hajlítható szalag (tekercsben). Én pl a tó kialakításkor a kis beszintezett karókra ezeket csavaroztam oldalról rá, körbe a tő tervezett partján, és a fólia leterítésekor az ezen túlérve egy masszív peremet adott, ami a karók által tökéletesen szintben volt. A külső oldalán feltöltöttem termőfölddel és füvesítettem, a belső oldalán pedig a víz felé hagytam egy kb 20-25 cm-es földperemet a meder falának töréséig, amit a tó feltöltése után a víz a fóliával remekül megtámaszt. Innentől a feladat a fólia és a perem eltöntetése, amire sok módszer van, én az enyémet írom le. Egy-két réteg lapos kővel kötésben körberaktam a tavat a peremen belül kialakított padkán (ezért fontos, hogy a már fel legyen töltve a tó!). Az utolsó laps hasított kősor a nagyobbak közül lett válogatva, ami nem csak a padkát éri át, hanem a perem fölött is, így tökéletesen eltakarja és megvédi azt. A fű szépen körbenövi és tök természetes hatása van.

 

Ezen a képen jól látszanak a szintező cölöpök és a PVC tószegély.

 

 

Itt a háttérben látható a kész tószegély kövekkel.

Előzmény: ferry55 (62375)