Nos, nálunk elérkezett a férjem születésnapja. Ezután az óriási cirkuszolás után nem gondoltuk volna, hogy bármelyik rokona is veszi magának a bátorságot és felhívja. Egész szombaton csörgött volna a telefonja ha nem kapcsolja ki. Először a nagyanyja, aki az esküvőnk előtt belső parancsra felhívta, hogy dolgozik e a következő hétfőn, majd szónélkül kinyomta a telefont (a munkahelyén akarták aláíratni vele az örökségről lemondó papírt, és mellékesen cirkuszolni is), majd amikor a férjem felhívta az anyját, és az lehordta mindennek, gyilkostól kezdve, ahogy már említettem, a nagymama, még 5perc sem telt el, de már hívta is a férjemet, hogy hogy beszél ő az anyjával, mit képzel magáról....
Aztán mikor a 2. hívásáa is sikertelen volt, akkor érdekes módon, nem sokkal később a férjem unokaöccsének jutott eszébe felhívni. Hát nem meglepő? Majdnem egyszerre jutott eszükbe felhívni. A férjem ekkor mondta azt, hogy jólvan, elég volt. És kikapcsolta a telefont. Ettől függetlenül el volt képedve, hogy gondolhatják komolyan, hogy a történtek után csak úgy felhívják a szülinapján? Csak tátogott kikerekedett szemmel. Végülis, eddig is így ment, anyuci nekiment, tépte a haját, aztán egy hónap múlva csodálkozva kérdezte tőle, hogy "akkor hozzánk be sem jössz?" Végülis, én mindig mondtam, hogy akivel mindent meg lehet csinálni következmények nélkül, azzal meg is fognak csinálni mindent, amit csak akarnak.

A kedves mamának és az unokaöcsinek is meglett volna a lehetősége hogy ünneplősdit játszanak: az esküvőnk. Küldtünk meghívót. De nem, inkább anyucika háta mögé álltak, fél lábbal a s*ggében, és onnan támogatták a nagy cirkuszi előadást. Akkor most mit várnak? A férjem öccse is vígan leállt a piacon cseverészi a bátyjával, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő vezette volna ide a keresztapjával akocsit, hogy aláírja aférjem a papírokat, és nem ő mondta volna, hogy "most minden rosszabb miattad". Ezek a dolgok ilyenkor el vannak felejtve. Érdekes.