Egyezünk már meg valamibe:

 

Az a (főleg hústartalmú) élelmiszer (bármi is legyen az) -  amelyik túlsózás illetve füstölés nélkül hónapokig eláll szobahőmérsékleten (!) - az hadd adjon némi okot a gyanakvásra, hogy abban azért van még ez-az, ami nem igazán "vitamin".

 

Tudom, mondják, hogy azért áll el, mert száraz. Egy nagy fenét. A levegő saját páratartalmán úgy megenné a fene hetek alatt, szobahőmérsékleten - mint a sicc.

Most konkrétan 98% páratartalom van nálunk, itt a mérő előttem. Na nemáááá.

 

És hogy az a "valami" a kutyakajákban az nagyon is egy konkrét anyag (vagy anyag-cslád) arra tanúság a megboldogult Rudika - amelyik ezt méterekről megérezte és még korgó gyomorral sem ette meg.

 

És ez érvényes volt ugyanígy a silány minőségű emberkajákra is (pl. tescós virsli, tróger minőségű olcsószalámi, ilyesmik) - amelyeket soha, egyetlen egyszer sem evett meg az évek alatt - még véletlenül sem.

Ahogy megérezte az ótvart a kaja tartalmában - már fordította is el a fejét.

 

Emblematikus volt az a jelenet, amikor át akartuk verni azzal, hogy vegyesen karikáztunk fel neki egy szál, megmaradt, 1.600 Ft-os juhbeles virslit... egy másik szál, valami 2-300 Ft-os tescóssal.

 

Azt látni kellett volna, ahogy előbb a tescósokat egyenként, az utolsó darabig kirakta a tálja mellé a földre (hogy még a látvány se zavarja)...és megette a megmaradt juhbelest.

Pedig az árcédulát se mutattuk meg neki. Akkor honnan tudta, hogy melyik az ótvaros?

 

Na hogy is van ez akkor? Miért is nem ette meg SOHA a bóti kutyakaját - mindegy melyiket?

 

A párom vagy 10 félével próbálkozott: a száraz már startból elbukott, de vett neki kutyaszalámit, konzervet (löncshús-szerűt, de az aszpikos, pörköltszerűt is)... de még szuperfinom macskakonzervvel is próbálkozott - hát ha....?

 

Egy nagy túróst: egytől egyig mindet a szomszéd kutyája ette meg - igaz, azt soha nem az eszéért szerettük.

.