Köszönöm, hogy válaszoltál, és én sem élezném ki a dolgot arra, hogy egyik módszer a jobb, inkább általánosságban érdekel a téma. A könyvet nem ismerem, biztos érdekes.

 

    Steiner egyrészt ennél sokkal többet és több helyen beszélt az írás és az olvasás tanításáról,

    Igaz, én csak a nevelési könyveit olvastam, de abban nagyon kihegyezi a problémát arra, hogy milyen ótvar a hagyományos betűtanítás, ezen akadtam ki:

    -fogváltás előtt ne tanítsunk betűket, még kivágott formában se adjuk a gyerekek kezébe, mert az káros lehet,

    -ahogy ma (vagyis Steiner korában) használjuk az írást-olvasást, az csak 11-12 éves kortól lenne elfogadható, mert korábban káros lehet,

    -mindent képesen, fantáziával tanítsunk a fogváltástól a nemi érésig, mert ha hagyományosan, az káros lehet stb. 

    Sztem. meg annyi mindenen múlik, hogy valaki felnőttkorában ügyes, ideges vagy beteges lesz-e, hogy túlzás ezt visszavezetni egy okra, azaz az iskolára.  

    Amit meg hiányolok tőle -nem tudom, máshol említette-e?-, hogy mi van a kínai, japán, arab gyerekekkel? Ha az európai diákoknak árt szerinte, ha csak úgy magukban megtanulják a betűket, akkor elvileg egy kínai gyereknek is rajzolgatni kéne képeket, na de 3000 írásjelhez?

 

 A saját kézírásnak pedig elsősorban az indításban van szerepe, az aktív, tevőleges kapcsolat a betű, a szöveg és a gyerek között jó viszonyt teremt.

    Ez olyan Waldorfos megfogalmazás. :)  Nem inkább a mondanivaló a lényeg, amit közölni akarunk az írással?

    Itt vannak pl. manapság az amerikai gyerekek, -akik amúgyis nyomtatott betűkkel írnak- nemcsak kézzel-könyvből, hanem harmadiktól számítógépen tanulnak írni-olvasni. Vagyis hanyagolják az írást, de talán nagyobb figyelmet fordítanak a kommunikációra.