Sziasztok Skacok!

Régen beszéltünk. Meséljetek mi újság! Walzi, igaz, hogy te kocsmázol is?

Szóval a Duna itt csörgedezik mellettünk, sokszor megyünk oda a gazdi2vel. Régebben még jött velünk a zsémbes öregasszony is, de ő valamit csinált a lábával, és többet nem jött le velünk. Hát én aggódtam is rendesen érte, a gazdik vitték mindenhova, de csak nem akart rendbe jönni a lába. Amióta nem mászkált, ott ültem (na, jó, feküdtem) mellette, és többször képen, lábon nyaltam, hogy segítsek rajta. Érdekes, ezeket már nem viszonozta fülcsípéssel. Egyik nap jött a gazdi1 édes kicsi fia, és elvitt a másik nagy haveromhoz, a Banditához. Egy egész délutánt randalírozhattunk együtt. Este jött a gazdi1 értem, amikor hazaértünk, hiába kerestem az öregasszonyt, csak szagokat találtam. Vártam, hogy hazajön, de nem jött, én pedig egyre szomorúbb lettem. Telt-múlt az idő, a saját vackomban szomorkodtam, pedig a barátnémé sokkal kényelmesebb volt, szerettem oda átrándulni egy szunyára. Nem sok kedvem volt kidugni az orromat sem a lakásból, mert kint kutyahideg volt. Teltek a napok, de az öregcsaj csak nem jött haza.

Egyik este a gazdik elkezdtek sugdolózni, hogy ki, mit kap karácsonyra. Én emlékeztem, hogy tavaly karácsonykor is rengeteg finomság volt, reméltem, hogy idén is kapok olyan dolgokat. Meg eljönnek a gyerekek (nem értem, hogy miért hívják gyereknek, hiszem mindegyik felnőtt méretű, és elhozzák Pupit is. Pupi egy tündéri havanase legényke, jó nagyot szoktunk játszani).

Na, a gazdik egyre többször hagytak itthon, és mindig nagy csomagokkal jöttek haza. Elkezdtem keresni a csomagokat, hátha meglelem, hogy idén mit kapok. Azért ügyesek voltak, jól eldugták, mert nem találtam belőlük semmit. Képzeljétek 16-án gazdi1 mondta, hogy legyek jó, mert vendéget várunk. Hát vendég nem jött, csak a gazdi1 rohant el itthonról. Többször hívta gazdi2t, hogy most itt van, most ott van, és majd jön. Képzeljétek, nekem december 16-án megjött a Jézuska, és hozott nekem egy bomba nőt. Skacok, a szám tátva maradt. Kicsi, formás, jó se..e van és hét melle, és nagyon tud hízelegni, kedveskedni.

Annyi puszit kaptam tőle már az első este (micsoda erkölcsök, ilyenkor még csak max. egy mancsozást enged meg az etikett), hogy annyit még életemben összesen nem sikerült begyűjteni. Ja, és megkaptam a Tézsi fészkét. Szóval nagyon megleptek a gazdik, látom, hogy szeretnek, pedig én még időnként most is önállósítom magam.

Igaz, rajtam meg kijött a rosszaság egy szemölcs formájában, nem fájt, csak viszketett, de Fruzsi, mert így hívják az új asszonyomat, azt is nyalogatta, hogy ne viszkessen. Szóval egy tündér, mindenhova jön velem, illeg-billeg előttem. A gazdik mondták, a jövő héten megyünk a dokihoz, leszedik a rosszaságot rólam, meg a Fruzsit szétszerelik. Szóval 21-én gyanús lett a dolog, mert a séta után már nem kaptunk juti falatot.

Hát 11-kor el is indultunk, valami Felicavet nevű helyre. Amikor odaértünk, nekem már nem tetszett annyira, mert a szag ismerős volt az emlékeimből, szégyen, nem szégyen, kissé remegtem (én a hős!), ráadásul szabad cselekedetünkben korlátoztak minket. Átnéztek minket elölről-hátulról, aztán irány egy ketrec. Ott remegtünk, hogy mi történik majd, de aztán elaludtunk. Én akkor tértem magamhoz, amikor már Fruzsi is ébren volt, de nagyon rossz kedve volt. Egyszer csak jött két nő, és kikapott minket a ketrecből és vitt  a gazdikhoz. Engem a gazdi2 kapott el, Fruzsit pedig a gazdi1 kezébe fektették. Majd a gazdi1 kissé mérges lett, és visszaadta a nőmet. Fruzsit visszavitték, én pedig le akartam nyalni a vérét a kezéről, de nem engedte. Kb. negyedóra múlva megint hozták Fruzsit, akkor már nem szivárgott, de nagyon kivolt. Oda feküdtem mellé, és segítettem tartani gazdi2nek. Este, amikor hazaértünk, már egészen biztonságosan közlekedtünk, engem nem húzott a fejem, így kaptunk egy kis kaját, aztán mentünk a fészkünkbe pihenni.  Gyorsan elaludtam, de éjjel arra ébredtem, hogy a gazdik rohangálnak és viszik Fruzsit magukkal, mert megint vérzik, nekem meg azt mondták, hogy vigyázzak a házra. Azért az egyöltéses friss sebemmel rögtön munkára fogni, hát nem vall túl nagy empátiára…

Jó három órával később meghozták a páromat, addigra már jobb színben volt. Szundiztunk is reggelig. Másnap, reggeli séta után megint kaptam házi feladatot, mert Fruzsit egy másik dokihoz vitték. Skacok, hogy ezek mit össze tudnak aggódni, ráadásul állandóan a csajommal rohangálnak.

Amikor hazajöttek, akkor végre adhattam egy puszit Fruzsinak, de sietős dolgom volt, hiszen várt a csontom. Azonban olyan történt, hogy a szám ismét tátva maradt, s ha már úgy is nyitva volt, hát vonyítottam is vele. Olajat cseréltek meg spirituszt töltöttek ebbe a nőbe a dokinál?! Mert úgy megtépett, hogy a gazdi1nek kellett leszednie rólam. Mint egy „Hebamme Hexe”, szörnyű volt. Azóta szerencsére jól megvagyunk, s a békesség kedvéért hagyom rágni a csontomat (addig is puhul), és ha megunja, otthagyja nekem, szóval az önérzetem sem sérül. Meg nyalogatni szokta a sebemet, és én is az övét. Igaz, hogy ott vannak a cicijei is, úgyhogy rendszeresen elkalandozok…

Ilyenkor szoktam sajnálni a gazdi1et, mert neki csak kettő jutott. Na, de úriember ilyenről nem beszél. Szóval sétálgatunk, most már egyre messzebb megyünk, mert már Fruzsi is bírja a strapát. Képzeljétek a gazdi2 varrt neki egy kabátot (miközben gazdi1 hátráltatta az ötleteivel), kis virággal, úgy néz ki benne, mint egy dáma, szóval dögös a nő. Azt viszont észrevettem, hogy a csajt jobban szeretik, mint engem, mert kicsit több kaját kap, mint én, pedig a sorrend szerint én vagyok az egyes számú kutya. És amikor kérdőre vonom a gazdi2t, akkor azt mondja, hogy majd én is kapok többet, ha akkora lesz a hátsó fertályom, mint a Fruzsié. Hát azt várhatják, de azért minden sétánál körbejárom a jó lelőhelyeket. Ma is találtam lerágott csontot, de még volt rajta némi husi. Igaz, nem sokáig, mert elnyeltem, miközben gazdi2 tombolt, és nagyon mérges volt rám. De hát honnan is tudhatná, milyen isteni finom és abbahagyhatatlan egy ilyen talált finomság?!

Hát, Skacok, ti ilyet ne csináljatok, mert később olyan rosszul lettem, hogy egyenes állni sem tudtam, nemhogy menni. Kínomba forgolódtam, tántorogtam. Gazdik hál’istennek, észrevették, hogy itt valami nem stimmel, mert felkaptak és indultunk Szentendrére. Hát nem kirándulásról beszéltek. Amikor leértünk, szabadon engedtem a „rókát”. Hát volt száguldás + Porsche szerelem, pillanatok alatt kint voltunk a dokinál, aki a Tézsit is vizsgálta, legalább is, ahogy elhallgattam, ismerte az öregcsajt, sajnálta is, hogy nem volt ereje meggyógyulni. Egy kicsit én is szomorú lettem, bár egyébként is elég ramatyul éreztem magam a doki kezei között.

Már amikor odaértünk ugyanis jobban éreztem magam, reménykedtem is, hogy megúszom az „eseményt”, de nem lehetett elsumákolni a vizsgálatot. Kaptam egy szurit, hú, nagyon csípett!,  meg lecsapolták a véremet, cukrot kerestek bennem, de én olyat még soha nem kaptam, így aztán hogy is lett volna benne?!

Na, kiderült, hogy nincs nagy baj, mindenki megkönnyebbült, már én sem reszkettem, mint a nyárfalevél, és végre uzsgyi haza. Tündéri párom örömébe körbe-körbe nyalizott (bár nem kértem fürdőt), de most valahogy jólesett, hogy aggódott értem.

Skacok, tegnap itt voltak a gyerekek, és elhozták Pupit is. Hogy az mekkora egy kandúr, egész este próbálkozott velünk, de a gazdikkal közösen sikerült távol tartani, Fruzsitól is, meg tőlem is. Azért történt még más is, például elmentek vásárolni a gazdik a Fressnapfba. Fruzsi kapott egy gyönyörű nyakörvet, ami már beillene nyakláncnak, fekete rózsaszín mintás kis virágokkal, és állati jól áll a ruhájához. Meg vettek pislogó marhaságot, és nyakunkba is tették, de Fruzsinak sikerült elhagynia az első sétán, majd kikérdezem, hogyan csinálta, mert én még nem tudtam megszabadulni az enyémtől. Pedig elég kellemetlen, sőt mit több: bosszantó, mert nem tudok szem elől veszni egy kis falatozásra, rögtön meglátnak, akárhová bújok.

Ja, és kaptunk egy furminátort, vagy mi a fenét, de egy biztos: nem terminátor. Jól megfésültek vele mindkettőnket, s van egy jó hatása: most már felmehetünk a kanapéra, állítólag nincs tele szőrrel az ülőgarnitúra. Ha csak ezen múlik, én elviselem akár minden héten is a vakargatást. A kanapé ugyanis kanapé, például onnan jobban lehet látni, közelebb vannak a gazdik, nemcsak kutyaszag érezhető. Ja, és hoztak maguknak mindenféle cubákokat is. És elkezdődött az állatkínzás, de komolyan! Egész nap rotyogott a fazékban a cubák, mi meg kénytelenek voltunk beérni a fenséges illatával és kvázi virtuálisan őrizni.

Az egyik nap gazdi1 azt mondta, hogy mehetek vele Tárnokra, hát szóval egyből zabszem + lettem, mit ronthattam el? Végül gazdi2 lebeszélte róla, hogy magával vigyen, de küldtem a cubákokból Buksinak, akit én nem láttam, de a gazdiknak nagyon fontos. Ja, a Buksi, Tárnokon Káró fedőnéven üzemel, és egy áldott jó kutya, csak a fiúkkal nem jön ki.

Ugorgyunk – mondaná - Pósalaki úr is. Szóval hazajöttek a kis Andrissal, hát volt ám kutyaszag-orgia! Felismertem néhány kenyeres pajtásomat a kennel sorról. Hát a kennel álmomba se jöjjön elő, főleg az Illatos úti! Brrr…!!!!

Másnap megint nem kaptunk a séta után finomfalatot, ebből tudtam, hogy megyünk valahova. Amikor megérkeztünk, megcsapta az orromat az a szag, hát minden bátorságomat hirtelen a kocsiban hagytam. Először engem kaptak el a gazdik, és a doktor bácsi kiszedte belőlünk a cérnát, de szerencsére azért egyben maradtunk. Mondta is a gazdi1, hogy a tacskók cérna nélkül is működnek.

Tegnap meg egész délután és este valami Hofit néztek a gazdik, nekem egy szám tetszett nagyon, asszem az volt a címe, hogy „Lazítani, próbálj meg lazítani…”, meg is tanítom majd a Fruzsinak.