Alex Raps Creative Commons License 2013.02.09 0 0 82201

Gondoltam hogy előfogod húzni ezt a kártyát, de ez is csak annak tanúbizonysága, hogy valójában mekkora egy barom vagy. :)

Magyarázhatnánk a helyzetedet úgy is hogy fostál (ebben egyébként igen jó vagy) és ezért inkább nem cselekedtél, aztán ezt úgy értelmezed később (mit értelmezed, vetíted) hogy mekkora toronymagas májer is vagy, hiszen Te megmondtad. Eközben pedig csak egy lúzer vagy.

A bankok senkinek sem adtak kézbe előre hitelszerződéseket. Az ügyvéd úrnak sem. Voltak megbeszélések és táblázatok és többszöri e-mail váltás - amelyeknek majd felére válasz sem jött - de komolyabban elolvasható otthon megvitatható szerződés formanyomtatvány az nem létezett. Aztán eljött a szerződéskötés ideje és egyeztettünk egy időpontot (a rendkívül felkészült és kurvára ügyes ügyvéd úr is pontosan így járt volna). Ez az időpont nem engedett csak 30-45 perc betekintést a szerződésbe (amelyben hivatkozott a bank egy legalább 40 oldalas olyan általános szerződési feltétel mellékletre, amelyből se nem kaptunk, se nem nézhettünk bele mert "éppen" nem volt belőle egy sem a bankfiókban). No és persze nem mi vittük a hitelszerződést a közjegyzőhöz, hanem átküldték oda a történet szempontjából lényegtelen, hogy miféle módon. Szóval odafelé menet sem tudtuk behatóbban értelmezni, de nem is kellett. Az az irat amit aláírtunk nem volt különösebben bonyolult és nem fogalmaztak bele olyat ami ellentétes lehetett volna az állaáspontommal. Aztán a közjegyző is hivatkozott a sokoldalas mellékletre, de neki sem volt belőle. Azt mondta hogy a fiókban van kiakasztva. A mai napig nincs nekem belőle. A bankom honlapján sem látok olyan linket ahonnan letölthetném. Egyébként sem érnék vele semmit, hiszen a mai általános szerződési feltételek, már köszönőviszonyban sincsenek az akkorival.   

Előzmény: ath (82199)