Szia, kedves Vénusz!

Elolvastam mindent, amit írtál, hát nagyon nehéz lehet neked. Én sem értem, hogy miattatok szenvedne, inkább a saját szorongásait csökkenti azzal, hogy gyűjtöget, kidobta a füzeteket, vagy számol kézmosáskor, stb. Ha nem tenné ezeket, mérhetetlen szorongást élne át, és ez enyhül a kényszercselekedetekkel. Illetve a szorongást akarja elkerülni.

Minden attól függ, hogy szereted-e még annyira, hogy képes vagy kitartani  mellette, és vállalni a gyógyulás felé vezető hosszú utat. Ezt csak te tudhatod.

Rossz, hogy még csak beszélni sem lehet vele erről.

A hozzátartozók életét, igen, eléggé meg tudja nehezíteni egy kényszerbeteg.

A gyerekek mekkorák? És jobb lenne, ha egyedül maradnál velük?

Lehet, hogy igen. De a férjed, ha magára marad, még csak jobban belesüppedne a betegségbe, akkor aztán tényleg nem sok remény marad a gyógyulásra, pláne, hogy nem is akar tudomást venni róla.

Mit gondolsz, elég erős vagy és szereted-e eléggé még ahhoz, hogy segíts neki?

Fájdalmas, hogy ócsárol, nagyon megértelek, hogy ez fáj neked, és nagyon egyetérzek veled :(