Sokat gondoltam rátok még az este....

Nagyon átérzem a fájdalmatokat!

Mikor Rozkát befogadtuk volt egy másik kutyusunk is. Ő volt az első négylábú családtagunk. Az első gyermekem születésekor kaptam. Egy Bordeaux-i dog.  Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy a teste tele van daganattal. Szinte letaglózott minket a hír. 1,5 hónappal ezelőtt hagyott itt minket egy szombat este. Zokogott az egész család! A kertünkben temettük el még aznap este. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk róla a gyerekkel és megállás nélkül sírtunk. Rozka űlt közöttünk a kanapén és vonyítva ugatott! Értette... tudta... mint a farkasok, amikor ugatják a holdat. A cicánk 2 napig nem jött haza (pedig még pisilni is úgy kell kitessékelni). A gyerekeknek volt talán a legnehezebb, az ő családképükben mindig ott volt Aida nem éltek még nélküle... Nehéz volt, nehéz még most is!

Szegény Rozka "issza meg a levét", mert most agyon nyomjuk a szeretetünkel. Úgy elkényeztetjük, mint kutyust talán még ember soha. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy másik kutymorgó feledtetni fogja a fájdalmatokat, de segít... nagyon sokat!