Sziasztok!

erre most bukkantam, és tetszik. Főleg azért, mert mintha nem is szerelmes versnek indulna:

EGRI LÁSZLÓ: SZÜRKESÉGBŐL SZAKADÓ

Szürke lett a világ, szürke mint a bánat,
szürke fellegekből bús könnyözön árad.
Megszürkült a világ, megszürkült az élet.
Mi értelme van szürkeségben élnem?
Szürke, szürke minden, szürke mint a közöny,
felhők pilláiról pereg a könnyözön.
Szürke, szürke, szürke számadás.
(...)
Szétoszlik a szürkeség, szétszalad a szélben,
szemed pajkos csillogása, mely
derűt hoz az égben.
Te jelented a levegőt, arcom előtt lágyan lebegőt!
Szemeid ha nevetnek, minden határt levetnek.
Arcod ha ragyog, legboldogabb vagyok!
Kezem ha kezedhez ér, egybeforrad test és vér,
szíved ha dobban, lüktet enyém százszor jobban.
Testem ha testedhez ér, leggazdagabb vagyok én!
Ezért érdemes élnem. Nem magamért.
Csakis érted! Érted?