Érdekes dolog ez, az egyik felem szintén nem hisz az asztrológiában (a heti horoszkópokban meg egyik felem sem), de az emberek jellemzésénél azért csak számon tartom, hogy ki milyen jegyű, és nézegetem, vajon ez vagy az illik-e rá, vajon bizonyos tulajdonságokra tényleg nagyobb esély van-e, ha valaki bizonyos hónapban született. Szóval nem annyira hiszek, mint inkább adatokat gyűjtök. :)

 

Önelemzés. Hát igen, rám is jellemző, bár talán mégsem így igaz, én valójában mindent szeretek elemezni, a dolgok lényegét és mozgatórugóit kutatni, ami persze belül esik azon, amit valamennyire is átlátok. Talán ezért is írunk ilyen topikokba is. Rám nagyon jellemző, hogy a jó gyakorlat miatt félóráig előre elemzem azt, amit utána 5 perc alatt megcsinálok. 

 

Mintha magamat olvasnám. Pluszban jellemző, hogy pl. utazás közben fogalmazgatom magamban, amit ide akarok írni, akár órákig is, hogy aztán a gép elé ülve a pillanat hevében valami tök más (de legalábbis részleteiben más) dolog süljön ki végül. :)

 

Egyensúlyokra, harmóniákra, elégedetten tettrekész emberekre van szükség, nem szorgalmas, de halott mártírokra.

 

Egyetértek. Egyébként Magdiban is látom a harmóniára törekvést. Most meg aztán nagyon. Szerintem most eléggé "egyben van" lelkileg, ez a szerelem nagyon jól áll neki. Gondolkoztam azon még régebben, hogy valakinek, aki bizonyos területen azért ennyire kiemelkedik, megadathat-e, hogy hozzá méltó párja legyen, s ha igen, vajon jó-e az, ha az illető szakmabeli, vagy nem. Magdi megoldotta ezt a dilemmát (meg ha jólemlékszem, Egerszegi Krisztina is hasonlóképpen), olyan párt választott, aki az ő területétől nem is lehetne messzebb, viszont van saját területe, amin nagyon kiemelkedő, karakteres egyéniség. Fel lehet nézni rá, anélkül, hogy hasonlítgatni kellene. (Egerszegi Krisztina nyilatkozta egyszer, hogy ő eltette otthon az érmeit, mert úgy tartja, hogy a fiúgyerekeknek nagyon fontos, hogy az apjukra tudjanak felnézni, és az apjuk fantasztikus ember, akire tényleg fel tudnak nézni, de ha otthon látnák a sok aranyérmet, akkor azt gondolnák, hogy az anyjuk valami nagy ember(?!), és ez félrevezetné őket. Merthogy az apjuk is nagy ember, sok területen többet tud, mint az anyjuk, csak ő nem kap érmeket érte. Aranyos volt, bár ez a szerénység nekem már sok, bármennyire is őszintén gondolta (szerintem igen). Azért Egérke _tényleg_ egy világcsoda volt a saját területén, és azt sem bánnám, ha ezt jobban elhinné magáról.) Mindenesetre Magdi párja nagyon is tehetségesnek tűnik a saját területén (már az alapján a kevés alapján, amit tudni lehet róla), plusz nagyon jó szervezőképességgel van megáldva, világjárt, széleslátókörű embernek tűnik. 

 

Tőlünk pl. nem kérdezte meg, hogy Tudják Önök milyen kapálni?

 

Ez a kérdés engem ott, az előadáson egyáltalán nem zavart. Nem éreztem benne azt, amit írsz. A helyéről kiragadva, a kisfilmben tényleg volt egy kicsit ilyen felhangja. 

 

Én az elbúcsúzás fontosságát mindig is éreztem. Egyik nagymamám halálakor későn értesítettek, amikor főiskolára jártam, s nem tudtam önhibámon kívül elmenni én se a temetésre.

 

Én külföldön voltam, mikor az imádott nagymamám meghalt. Nem is akarták megmondani, mert ez volt nagymamám kérése. Életem egyik legfájdalmasabb történése volt, és nagyon nagy űrt hagyott, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni. A másik nagymamámtól is csak a temetésén, mert ő meg olyan hirtelen ment el. Egyedül a nagypapámnál éreztem, hogy neki meg tudtam adni a végső búcsút, ő otthon halt meg, és vele voltam. És igaz, hogy emlékszem rá halottként is, de azért mégis inkább élőként idézem fel, szóval most már tudom, hogy ez az érv nem állja meg a helyét. Én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy búcsúzzon el, ha tud. De ahogy nekem is meg kellett élni ezt, lehet, hogy neki is meg kellett ahhoz, hogy ne kövesse el még egyszer ezt a hibát. Nem a nagymamája miatt, hisz neki gondolom, már mindegy volt, de maga miatt. 

 

Visszatérve Magdira, én nem voltam ilyen kitartó, fegyelmezett és eltökélt ebben a korban. Talán most sem.:-)

 

Talán (sőt biztosan) ő sem minden területen az. De érzi szerintem, hogy megtalálta az ő valódi útját, azt, ahol a képességeit a legjobban kiteljesítheti, és harcol érte. Mint egy sportoló (aminthogy az is volt eredetileg).