Az első dilemmám ugye nekem is az volt, hogy vajon kell-e neki már ilyenfajta nosztalgikus visszatekintést tennie. Nem tűnik-e mindez úgy, hogy nagy öreg bölcsként osztja az észt, holott még nem nagy öreg bölcs, minden sikere ellenére. Beszélt erről, s valójában meggyőzött az, hogy az ember már a 20-as évei közepén is mesélhet érdekes dolgokról, nemcsak a halálos ágyán, mert milyen jó, hogy fel tud utána pattanni és ereje teljében énekel és táncol, figyelmeztet mindez, hogy értékeljük a jelent, most, ne csak utólag.

 

Másik dolog, hogy Magdi mindig nagyon szerette elemezni a vele történt dolgokat, s én nagyon féltettem, amikor Bakáts valószínűleg őszintén olyanokkal dobálózott, hogy követ és meg van áldva, mindezzel elég nagy terhet rátéve az akkor 19 éves lányra. Jól birkózik vele, de azért nekem is van olyan érzésem, hogy kicsit túl sokat foglalkozik önmagával és a vele történtekkel. Azért annyira nagyon nem rendkívüli az ő története sem, ilyen karrierek voltak és vannak csak Magyarországon is, akár a tehetségkutatókban is, elég mondjuk Caramelt említenem, aki korántsem elemezgette a vele történteket így. Mit mondjon akkor Miklósa Erika, Marozsán Erika, Dzsudzsák Balázs, Egerszegi Krisztina, stb? Akik nemzetközileg is fontos sikereket értek el?

Szóval emiatt van egy kis fura érzésem, ezért lehet egyeseknek Magdi túl sok és öntelt.

Ezt én nem gondolom így, egyszerűen olyan ember, aki szereti elmezgetni a körülötte folyó dolgokat, s ezt vehette észre Geszti Péter, aki látta, hogy ezt Magdi élveztesen csinálja, s ha már amúgyis egy népszerű énekes, akkor nosza, csináljunk műsort belőle. S Geszti Péterre jellemző is, hogy szerintem amit csinál az mindig okos, ötletes, de szinte sose zseniális. Ezért is hívták szövegmondó kisiparosnak, az akkorban a médiában újdonságként ható szóvicceit az életben sokan mások is gyakorolták, csak neki volt hozzá médiafelülete. Ez a műsor is ilyen, hogy valószínűleg sok mindenki mással meg lehetett volna ezt csinálni, csak Magdinál annyira klappolt minden, az alapanyag, hogy van mit mesélnie, hogy ezt el is tudja mesélni, hogy megvan a közönséghívó vonzereje, és hogy lehet rá számítani, megbízható és fegyelmezett. Ezért ő. És ha így nézzük, akkor már nem is olyan sokan jöhetnének számításba, azt hiszem, kevés ember meséjéért utaznának fel vidékről is emberek a színházba.

 

Konkrétan a műsort, másodjára megnézve talán másképpen értékelném. Valamikor a Hair c. filmet ugyan szerettem, de bizonyos részeit, pl. Claude látomását a Central Parkban, vagy az Easy to be proud c. dalt untam.

Ma ez az egyik kedvencem a filmből, musicalből. Szóval lehet, hogy másként látnám, de egyelőre, nekem kicsit sok volt a végére. Amikor kiment átöltözni, az utána következő részek szerintem már nem kellettek volna, nem is tudtam mire vélni az átöltözést. Az olaszul énekelt dal is nagyon hosszú volt, sokáig rázta rá magát, kevesebb jobb lett volna. Nem rossz a mozgása, de azért nem egy táncosnő a mi Magdink. Amikor egy kicsit szökdécsel még az elején az kifejezetten tetszett, de nekem kicsit túl sok volt a dívás vonaglás.

 

Amikor a nagymamáról mesélt és énekelt az volt az első, ami nagyon megérintett a dalban, s érdekes volt hallani, hogy beszélt arról, amit korábban már halottam egy interjújában, hogy nem ment el a temetésére. De most másképpen beszélt, mert már megbánta, s éretlennek nevezte magát a korábbi döntéséért. Egyből eszembe jutott, hogy nekem koromnál fogva mintha most lett volna a Megasztár, én már nem nagyon gondolkodom másképpen, s a régi interjúnál se értettem vele egyet, vagy legalábbis azt tartom, hogy nem feltétlen érdemes ezt így gondolni, s lám-lám.

Ha közeli ismerőse lettem volna, biztosan figyelmeztettem volna erre, sajnálom, amikor olyan hibákat követnek el egyesek, amelyek egy jó tanáccsal elkerülhetők lennének, ha lenne valaki aki adná. Bár Magdi elég konok, amit néha jól tesz, de nyilván neki se sikerül mindig jól döntenie.

Ilyesmik jutottak eszembe, kicsit nehéz már felidézni, de segíthettek ti is, megírva, hogy mi tetszett és mi nem.

Az élő kamarazenekar még egyszer mondom, nagy élmény volt, olyan kis finomságokat ilyen intim környezetben, mint ahogyan játszottak az akusztikus hangszereken, s amikor egy kis csengettyűszóval lezárták az egyik dalt ahogyan a trombitás-karmester odaintett, hát...már ezekért megérte.