carlos80 Creative Commons License 2013.01.14 0 0 45631

Van edző és vannak a tanítványai.

 

Szász Lacinak elég sok van, volt és lesz. Nem csak azért, mert a sok edző közül ő olyan lelkes, hogy a teljes szabadidejét, és nem kevés pénzt beáldoz önként a futóiért, hanem mert remek szervező.

 

 

A körülményekről: 2012-ben volt 14 illetve 50 éves tanítványa is. Hogy mire készültek: 3 illetve 120 km-re. Tehát e szerint kellett az edzéseket alakítani. most jöhetne, hogy mindenkinek egyénre szabott és teljesen különböző esdzés kellett volna. Na igen, de akkor hol marad az együttfutás. Ez volt az egésznek a mozgatórugója,ettől volt rendkívül hatékony az edzés, mert egymást húztuk, együtt dolgoztunk.

 

Hogy a célok mennyire teljesültek: Nagyon sok célt elértünk. Ha be kellene írnom ide a csapat tavalyi dobogós eredményeit, jópár órámba kerülne begépelni, mert a szám jóval 100 fölött lenne. Ez szerintem nem rossz egy 10 fő körüli csapattól. 

 

Persze nekem nem sikerült a TDS pódium - a már feltöltésre váró beszámolómból majd mindenki megtudhatja - nem az edzettségen múlt, hogy alul maradtam.

 

Sérülés persze akadt, de ez a sportág nehezen képzelhető el sérülés nélkül ezen a szinten.

 

Amúgy érdekes amit Ádámról írsz, ezek a legutóbbi edzésének számai: 6x2.000m 500 m lassú futással (3') 6:02, 5:59, 5:58, 5:58, 5:58, 5:51 

 

eléggé formában van :)

 

Az idei évben hasonló koncepció szerint fogok edzeni, és az edzőmet se cserélném le semmi pénzért. A múlt évemet végignézve mindenütt pb-t futottam. 

 

Előzmény: imaro (45623)