Durva vaddisznós élmény, vigyázzatok ! Ráadásul a belvárosban.

Nem hogy menekülni nem tudtam, de szabályosan magához vonzott. A végén egy karnyújtásnyira volt már csak tőlem, egy vékony üveg maradt csak köztünk. Nem akartam egy „beszari alaknak” látszani, gyors, bátor döntést hoztam. De, mert a bátorság nem egyenlő az esztelen vakmerőséggel, és a lábam is remegett már, kértem hozzá  két zsemlegombócot és csalamádét is. A küzdelem itt persze nem ért véget, mert miként a medve a vaddisznó sem játék: először megégette a számat aztán ráharaptam egy csontszilánkra.

Aztán órákig feszült hassal jártam: belülről kifele támadt a fenevad (sok felkiáltójel) Aztán futni mentem, így feszülő bendővel. De mégis jól ment, mert megérezte a malac a vadont és menekült belőlem (tehát velem), hasfalon keresztül húzott, tisztára mint a vízisí, fák között, „ilyen közel még sohasem voltam a halálhoz”.

Én mondom nektek: a vadmalac doppingszer !