Azt gondolom ebben a kérdésben sincs egy igazság, mert nagyon, de nagyon összetett dolog az együttélés. Merthogy minden ember és minden gyerek más. Az én lányaim pl. jók voltak, soha semmi hiszti (félreértés ne essék, nem vagyok benne biztos, hogy ez jó, talán messze nem olyan erősek, mint lehettek volna!), ha ők éltek volna nagymamával, az biztos jó lett volna a nagymamáknak. A sógornőmnek is három lánya van, ördögfióka  volt a legnagyobb, ezért aztán állandó cirkusz volt, anyósomnál laktak..., hát nem irigyeltem szegény!!! Sajnos a mi legnagyobb unokánk is tud hisztis lenni, pedig a lányom nagyon hitt magában, a részben tőlünk hozott nevelési elveiben. Nem hiszem, hogy szeretnék velük élni, bármennyire is szeretem őket, nem hiszem, hogy kibírnám, hogy néha ne avatkozzak be a dolgok menetébe. Amúgy alapvetően nem vagyok híve a több generáció együttélésének, elvem az, hogy mindenkinek kell saját élet-tér, saját otthon. Mondjuk egy nagy kertben két vagy több házzal..., emlékszem, sokszor álmodoztunk ilyenről, dehát mindjárt felmerült a probléma, miért éppen én lakhatnék egy telken a lányommal, miért nem az anyósáék, hisz a férjnek is vannak jogai:-) Mert vagyok bármíly jó viszonyban a vejemmel, mégiscsak nyílván szívesebben élne a saját szülei közelében, mint az anyósával, apósával. Persze alakíthatnánk egy egész kolóniát:-)

Mondjuk ezt a házat úgy építettük, ahogy a  felső szint önállóan is működhetne, de nem haragszom a lányokra, amiért nem ezt a lehetőséget választották. Mondjuk a kicsi még itt van, de őszintén remélem, hogy lesz majd saját otthona, saját élete..., és, bár a szívem meg fog szakadni, de ha itt nem találja, kibírom azt is, ha külföldre megy élni, mert az ő élete.