Még egy apróságot hozzáfűznék, érzékeltetni amire korábban gondoltam, bár már lehet sok lesz belőlem :D

Vegyük alapul a Sindzse szemét. Igazi kőkemény krimi, már-már horrorisztikus, de egzotikus tájon, a saját maga jellegzetességeivel, kalandos is egyben; Himalája, expedíció, karaván, kolostor, falu, stb... Csak egy jelenetet emelnék ki. Amikor a harmadik tudós hulláját megtalálják a második pihenőhelyen, a barlangban, szíve alatt a purbuval - holdfény, hó, jéghideg, hegyek, fegyveserdő, sátortábor, mindenhol a nagy üresség, mezők, hegyek hó, kihaltság - és nem az első haláleset, tudva, hogy még újabbak is fognak következni, és bármikor bárki meghalhat, senki sincs biztonságban; Sera kapitány pedig arról beszél, hogy nyilván rolang lakik a tőrben, nem véletlen hogy mindig eltűnik, majd valaki mellébe szúrva kerül elő... Ez a pro.

A kontra meg legyen például a Lófejű démon, ahol előkerül vagy 10db ismeretlen, név nélküli, semmitmondó ember, vérben fürödve és a végén kiderül hogy egy vérrel teli edénnyel rohangásztak amit ijedtükben megsemmisítettek egy biztonsági mechanizmussal, a vér rájuk folyt, egy mérgezett tű meg beléjük állt (tartályba rejtett tű, ami a tartály elégésekor pontosan beleszúródik mindig mindenhogy mindenkibe sőt magától még mérget is fecskendez beléjük, mindezt úgy hogy nem hagy semmiféle nyomot) és meghaltak. Mindez úgy lett előadva, hogy a szerencsétlen egylábú "tejireng" féllábon odaugrált hozzájuk, lenyomott egy csövet a torkukon és kiszívta a vérüket, aminek még csak nyoma sem maradt, lévén hogy nem védekeztek ellene...

Melyikbe tudja beleélni magát jobban az ember, melyik a hihetőbb, melyik az ijesztőbb, misztikusabb, horrorisztikusabb? Segítek: nem a második... Ez már tényleg csak egy zárójeles megjegyzés, de más példákat is hozhatnék...