Részben nem értek egyet. Amikorra a Studiumhoz került Lőrincz László már egyáltalán nem az, akit "mindenki szeret, mindenki imád, mindenki ismer". Szerintem ott két dolog jött össze: egyrészt az író szerintem több pénzt akart a csökkenő példányszám mellett (könyvpéldányonként), másrészt a kiadónak nyilván jól jött a még azét mindig igencsak nagy példányszámokat eladni tudó író leszerződése. Semmiféle hülyülést nem látok itt, épp az ellenkezőjét. LLL sokszor elmondta, hogy neki ez a munkája, amit az ezerszer átrágott módon naponta űz (reggel ír, délután javít, stb.). Csak az interjúknál mindenki szépen mosolygott, és egyetlenegy rajongó se vonta le a következtetést, hogy "úristen, dehát még ki is mondja ezt hangosan?".

Hát a többi mai menőnek tekintett 10 ezres példányszámú nyegle író mind hosszasan részletezi, hogy neki mi az inspirációja, hogy ő Berlinben, hogy ő Firenzében, hogy ő a tenger partján szeret írni, és hogy sokat jár kirándulni a hegyekbe, de ugyanakkor hajléktalanokkal is beszélget. Viszont el se tudja képzelni, hogy legalább az 50 legkedvesebb könyve ne legyen vele az íráskor, akárhol is legyen, mert azokba belenéz szükség esetén. És így tovább. Nem ám az, hogy Erika írógép, aztán minden nap, reggeltől estig, ha esik, ha fúj, és nincs olyan, hogy írói válság meg ötlethiány, mert "ez a munkám". Hát ez akkor favágás inkább.

Régen elhangzott, itt is le lett írva, hogy LLL szóbeli közlése alapján könyvenként állítólag 10% körül kapott régebben (ezt neten olvastam, szóval nem biztos). Múltkor egy rokonnal beszélgettem, mondtam ezt neki "A játék rabszolgái" kapcsán, kiröhögött, hogy el ne higgyem már. És talán tényleg ez lehetett a kiadó csere oka is, hogy a Studiumnál jobbak a "kondíciók". Annyira iszonyat sokat gondolom nem keres könyvenként, hogy ráhagyhassa az egészet vagy más tempóra váltson az írásban. Milliárdok biztosan nem jönnek össze, utálni meg biztosan nem utálja az írást, szóval marad a mai helyzet még egy darabig. Azok a régi nagy írók voltak 80-100-150 éve, Herczeg Ferenc meg Tormay Cécile meg Victor Hugó, akiknek hírnévből olyan sok jutott, hogy tényleg csak a minsőégre kellett koncentrálniuk. Itt belátható módon nem ilyen kategóriáról beszélünk, sőt ma nem is létezik ilyen kategóriájú író.

Akkor meg meg kell érteni, hogy bizony több évtizednyi sikeres pályafutás után is előfordulhat ilyesmi, amiért mi itt páran háborgunk. És nem marad más csak a hiábavaló netes morcogás. :-)