Mint volt maléves kommentálhatnám ezt a cikket, de nem teszem, mert ahogy itt visszaolvastam, mindenki mindent és ugyanannak az ellenkezőjét is leírta már erről a szomorú és sötét történetről itt a fórumon.

Bemásolom a szöveget, mert a képeken nyilván nem olvasható. Tanulságos olvasmány.

Egy megjegyzésem azért lenne: sok név szerepel a cikkben, csak éppen az egykori GKM államtitkáré maradt ki valamiért. Szerintem ha minden így igaz ahogy megjelent, akkor nem kellett volna szégyenlősködnie a szerzőnek. Ezt a személyt úgy hívták, hogy Garamhegyi Ábel. Államtitkár létére egy viszonylag fiatal ember volt, ahhoz képest viszont kétségtelenül kreatív...

Rossz villamos

Nyom nélkül eltüntették a Gyurcsány-kormány végnapjaiban azt a pénzt, amelyet korábban különítettek el a bejrúti Malév-katasztrófa okainak feltárására, az áldozatok maradványainak hazahozatalára. Ügyészségi feljelentéstől várjuk a történtek tisztázását.
Nagyon régi küzdelem ez, s a legtöbben már belefáradtak. Vesztettek, többszörösen is, de már nem akarnak felállni a szőnyegről, elegük van az egész mocskos játszmából. Megöregedtünk, nagyon jól jön az a kis pénz, amelyet megkapunk több mint három évtized múltán - mondta az 1975-ben lezuhant Malév-gép egyik áldozatának özvegye pár éve, amikor először merült fel a kártérítés lehetősége. Négymillió forint, ennyit ért 2009-ben fejenként a tizenegy magyar állampolgár élete, akiket a szinte biztos halálba küldött - félszáz külföldi utassal együtt – az akkori államgépezet. A történtekkel sokszor foglalkoztunk már lapunk hasábjain. Bár az igazság teljes feltárására - annak kiderítésére, hogy ki és miért lőtte 1975. szeptember 30. éjjelén a repülőgépet - nincs lehetőségünk, legalább megpróbálunk hozzájárulni az ügy körül az utóbbi években lezajlott disznóságok feltárásához. A négymillió forint egyben a hallgatás ára is, a tizenegy hozzátartozó közül tíz vállalta, hogy a pénzért cserébe nem kérdez többet, lezártnak tekinti a tragédiát. Történt tehát mindez 2009-ben, húsz évvel a rendszerváltozást követően.
A Nagy-Britanniában élő Németh László - akinek felesége légiutas-kísérő volt a titkok járatán - az egyetlen, aki nem vette fel a pénzt, hanem letétbe helyezte, abban bízva, hogy egyszer talán még az Országgyűlés 2004-es határozatának megfelelően használják fel. A parlament akkor Kékesi Tibor szocialista képviselő módosító indítványára foglalta bele a 2005-ös költségvetési törvénybe a százmilliós kegyeleti alapot, aminek célja az volt, hogy a kormány így vállaljon szerepet „a hullámsírban fekvő repülőgép roncsainak feltárásában, valamint az elhunytak földi maradványainak felkutatásában, hazaszállításában és az őket megillető végtisztesség megadásában”. Ez azóta sem történt meg.
Összesen tizenkétszer négymillió forintot fizetett ki az állam, ennek ismeretében fordultunk a pénzt eredetileg kezelő Gazdasági és Közlekedési (GKM), majd Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) jogutódjához, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM). A tárcától november 21-én azt a megdöbbentő választ kaptuk, hogy 2009. március 17-én kormányrendelettel elvontak a százmillió forintból kilencvenötöt, ezzel is segítve a költségvetési egyensúly megteremtését „a válság okozta helyzetben”. Erről azonban az érintetteket Németh László elmondása szerint nem tájékoztatták, sőt még egyeztettek is vele a későbbiekben a felhasználás lehetőségeiről.
Lapunknak adott korábbi interjújában arról is beszélt, hogy a tárca akkori államtitkára felkereste Londonban, s azt mondta, „a maradék pénzből majd csinálunk valamit. Visszakérdeztem [mármint Németh László], hogy mégis mit. Azt felelte, majd létrehozunk valamit, s abból közösen kivesszük a pénzt. Nem tudtam mást reagálni erre, mint hogy rossz villamosra szállt” (Felhajtóerő. Magyar Nemzet Magazin, 2012. szeptember 1.). Az NGM válaszából az derült ki, hogy a nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat terhére ezt követően feloldottak 40 millió forintot, hozzáadták az alapban lévő ötmilliót, s ebből fizettek a hozzátartozóknak. A bent ragadt egymilliót pedig megint elvonták. Arra a kérdésünkre, hogy kinek milyen alapon és miből fizették ki a tizenkettedik négymilliót, nem kaptunk választ. A különbözet, ötvenkétmillió forint eltűnt, legalábbis hiába kértük többször, hogy számoljanak el vele, mire költötték pontosan, nem kaptunk választ. Az biztos, hogy nem arra a célra, amit az Országgyűlés annak idején megszavazott. A kérdés továbbra is az, hogy a GKM akkori államtitkára milyen alapon bírálta felül ezt a határozatot.
Mivel más esélyt nem láttam rá, hogy előbbre lépjünk, a hét közepén ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem a Fővárosi Főügyészségen hűtlen kezelés gyanúja és közérdekű adat visszatartása miatt.
Németh László hosszasan levelezett az összes parlamenti párt politikusával, de legutóbbi felvetéseire már választ sem kapott, a magyarországi lakóhelye szerint illetékes képviselő sem reagált levelére. Egyedül a jobbikos Volner Jánostól hozott borítékot a posta.
A frakcióvezető-helyettes december 4-i keltezésű levelében azt írta, hogy mivel az Országgyűlésben jelenleg nincs napirenden a kérdés, nem áll módjában, hogy felszólaljon a témával kapcsolatban. De azért szebb jövőt kíván.
A Lánchíd Rádió Indigó című műsorában (2012. november 11.) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát is szembesítettem a kérdéssel. Ennek apropója a libanoni miniszterelnök novemberi magyarországi látogatása volt, akinek végül magyar kollégája sokak várakozása ellenére nem vetette fel a bejrúti tömegsír feltárásának ügyét. Nem mellékes, hogy a miniszterelnöki találkozó összehozásában kulcsszerepet játszó, jelenleg az Egyesült Arab Kamara elnöki tisztét betöltő libanoni üzletember, Adnan Kasszar a tragédia idején a Malév közel-keleti vezérképviselője volt. Birtokunkban van egy 1975. október 15-én kelt külügyminisztériumi titkos távirat szövege, amelyet szó szerint idézünk: „Kasar [helytelenül írva] azt is felveti, hogy saját költségén kész pert indítani a libanoni polgári repülési hatóság ellen. Elsősorban a magnetofonfelvétel körüli hanyagság címén, annak kiderítésére, hogy a felvétel nem-e [sic!] szándékosan került megsemmisítésre.” (A hanganyag a Malév-pilóták és a ciprusi légi irányítás közötti párbeszédet tartalmazta.) Rétvári Bence államtitkár azt mondta a rádióműsorban, hogy ha a kormány bármilyen reményt lát az áldozatok maradványainak a hazahozatalára, lépni fog.
- Közös felelősségünk - folytatta -, hogy utánajárjunk a pénz sorsának. Ha valaki olyan közpénzzel élt vissza, amely kegyeleti célokat szolgált, duplán tisztességtelenül járt el.
A politikus kifejtette azt is, mennyivel jobb demokráciában élni, hiszen a kommunista diktatúra nem volt képes megvédeni állampolgárait, s nem is lehetett számon kérni rajta. Negyven év múltán nagyon nehéz bizonyítani valamit, hiszen rengeteg titokzatos motívummal van tele a történet.
Mindehhez hozzátehetjük, a maradványokat rejtő tömegsír helye ismert, s mivel a libanoni állam nem érintett a tragédiában, aligha gördítene akadályt a feltárás elé. S ha meglenne a politikai szándék, lezárható lenne végre legalább a történetnek ez a fejezete.