Hatalmas gratula a lányoknak a bronzért, és köszönet, hogy közel 2 héten át ismét izgalmas volt a december!

Sokan hozták, amit tudnak, sokan többet annál. Összességében úgy sikerült ez a torna, hogy megfelelő alapot jelent egy komolyabb munkára, amivel meg lehet alapozni egy ennél jobb eredményt.

És akkor KEB-ről:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon a messzi múltba vész, hogy egy kapitány egy mentálisan olyan alapállapotban lévő kerettel kezdhetett el dolgozni, ment tette az KEB. Régen volt a női kézilabdában 2 olyan klubcsapatunk, amelyik tartós sikerszériában edzette és erősítette a válogatott meghatározó játékosainak a lelkét. Ebben az EB-bronzban 30-30%-nyi sikere van Martínnak és Elek Gábornak. Vagy 40-40%. (Ha jobban belemegyünk, Győrből a sok légiós miatt már a 4. ember is rendre a padról szokott érkezni, így a látványos előrelépést a Fradi-játékosok jelentették, tehát talán EG 50%, AM 30%, KEB 20%.)

Persze KEB is hozzá tudta tenni a magáét, hiszen a felkészülés és a világverseny monotonitása, elzártsága, megkövetelt koncentrációja erős csapatszellemet, lelket kíván, és ehhez ért, ezt már tudjuk, ezt eddig is tudtuk. De ezek az erények - továbbra is tartom - nem igényelnek szövetségi kapitányi posztot. (Lehet, hogy mégis, mert nincs másik poszt, ahol hasonlóan hatékonyan tudná a munkáját végezni, de akkor meg luxus, hogy olyan kapitányunk van, aki cserélni, meccselni, időkérést jól kihasználni képtelen.)

Szóval engem KEB nem győzött meg. Persze maradjon a kapitány, de méltóztasson úgy viselkedni a meccsek alatt, mintha tudná követni az eseményeket, fel tudná mérni, hogy milyen játékosok ülnek a padon mellette.