Hölbling Tamás
Az európai dirhemleletek kérdéséhez
A magyarországi dirhemleletek említésével pedig elérkezünk a 10. századi magyar–arab és európai–arab kereskedelem egy nagyon szép kérdéskomplexumához: a kelet- és közép-európai dirhemleletek problémájához. Köztudott, hogy Oroszország, Lengyelország és Skandinávia területéről hatalmas mennyiségű arab ezüstdirhem került elő. Nem kétséges, mivel a források egyértelműen említik, hogy a varég-rusz kereskedők is szoros arab kereskedelmi kapcsolatokat próbáltak kiépíteni már a 9. századtól. Ibn Hordadzbeh írja róluk: „Ami a rus kereskedőket illeti, ezek a Saqaliba egyik nemzetségét képezik. Hódbőröket, fekete rókaprémeket és kardokat szállítanak a saqlaba legszélső végei felől a Római-tenger felé. Rum fejedelme tizedet vet ki rájuk. Ha a saqaliba folyóján, a Tanison utaznak, Hamlih, a kazárok városa mellett haladnak el, s akkor annak fejedelme szed tőlük tizedet... Áruikat olykor Gūrgānból Bagdadig tevéken szállítják." 69
Ibn Ruszta így ír: „A saqaliba ellen portyázó háborúkat indítanak, addig utazva hajókon, amíg ellenük ki nem szállnak, azután foglyul ejtve őket hurcolják Hazaran és Bulkar vidéke felé, s ott őket eladják ... Telkeik, falvaik és szántóföldjeik nincsenek, mesterségük a coboly- és mókusbőrökkel, valamint egyéb szőrmékkel való kereskedés; ezeket eladják vevőiknek, s áruk fejében csendes vagyont (pénzt) kapnak, melyet öbükbe kötnek."70
Al-Isztakhrí szerint: „Ezek az oroszok a kazárok, a rum és Nagy-Bulgar felé folytatnak kereskedést; a rummal azok északi vidékeik felől határosak. Számuk nagy, erejük akkora méreteket ölt, hogy az országukkal szomszédos rum és bulgar vidékeire harácsot vetnek ki."71
A ruszok a 8–9. században egyre nagyobb szerepet játszanak Kelet-Európában, a Dnyeperen és a Volgán lehajózva egyre élénkebb kereskedelmet építenek ki.72 Amint a forrásokból is kitűnik, főként különféle szőrméket, szláv rabszolgákat és kardokat tudtak értékesíteni a muszlimokkal folytatott kereskedelemben.73 Első telepük Novgorod volt,74 és egyre nagyobb veszélyt jelentettek a kazár kaganátus gazdasági életére is.75
Vajon hogyan lehetséges, hogy a komoly arab kereskedelmet bonyolító Kárpát-medencében alig 70 dirhemleletet ismerünk (a 400 darabos felső-tiszai kincsleletet nem számítva), nagy többségüket ruhadíszként felhasználva, miközben a ruszok érdekköréhez tartozó területeken százezres nagyságrendben kerültek elő a szaszanida ezüstpénzek?76 Talán mert ennyivel élénkebb volt az oroszok kereskedelme? Egyáltalán hogyan került az oroszokhoz-varégokhoz ez a komoly mennyiségű arab dirhem? Kereskedelemből, fosztogatásokból vagy áruként?
BÁLINT Csanádnak kétségkívül igaza van, amikor azt mondja: „a dirhemforgalom lényegét nem lehet az egész korabeli pénzforgalomtól, sőt magának a kora középkori gazdasági élet jellegétől és struktúrájától különválasztva megoldani."77 Az alapvető logika azt diktálja, hogy a ruszok területén előkerült dirhemek kereskedelmi forgalomból maradtak hátra, hiszen a Rusz kapcsolatban állott az arab világgal. Mások szerint viszont perdöntő, hogy a leletek legnagyobb része nem kereskedelmi központokból került elő Skandináviában sem, hanem ún. kalózbúvóhelyeken. Eszerint a dirhemeket portyákon szedegették volna össze a varég kalózok.78 BÁLINT Csanád szerint pedig arról van szó, hogy az észak- és kelet-európai területeken nem pénzként, hanem áruként használták, mégpedig díszes külleme és magas ezüsttartalma miatt.79
A kérdés megítélését nehezíti, hogy éppen a komoly arab kapcsolatokkal rendelkező területeken nem találunk nagyobb dirhemleleteket: így a Kijev–Mainz útvonal mentéről és Kazáriából is csak szórványleletek ismeretesek,80 ahogy a Kárpát-medence is hátul áll a sorban a maga 70 dirhemleletével.81 Úgy vélem, a megoldásnak valahol mégis ez a kulcsa: azokon a területeken, ahol az arab dirhemek tömegesen fordulnak elő, arab szempontból deficites volt a kereskedés, vagyis lényegesen kevesebb árut tudtak itt eladni az arab kereskedők, mint amennyit szállítottak innen.
Maguk az írott források is leginkább az orosz kereskedők szállításait emelik ki, feléjük irányuló arab exportról alig esik szó [„áruk fejében csendes vagyont (pénzt) kapnak, melyet öbükbe kötnek"]. Ezzel szemben Kazáriában, a Kijev–Mainz útvonalon és a Kárpát-medencében is nagy mennyiségű árut értékesítettek a muszlim kalmárok is. Ez pedig automatikusan azt jelentette, hogy ezekről a területekről az importforgalom kiszívta az arab dirhemeket is. Ebből a megközelítésből a dirhemforgalom kérdéseire a választ úgy adhatnánk meg, hogy az arab szempontból deficites kereskedelmi útvonalakon felhasználatlan dirhemek maradtak hátra, míg a nullszaldós vagy szufficites kapcsolatokból kiáramlott a kelet-európai nemzetközi valuta, az arab ezüstdirhem. A hátramaradt orosz és skandináv dirhemek pedig idővel törvényszerűen elértéktelenedtek (ezt hívják inflációnak) vagy funkciót váltottak, tulajdonosaiknak pedig „egyedüli ötletük volt, hogy eltemették." 82
Vagyis az arab dirhemek kisebb száma a muszlim országokból áramló nagyobb importot feltételez. Ennek megfelelően életképesnek tűnik BAKAY Kornél elmélete, mely szerint a 10. század első felére keltezett és tipikusan magyarnak tartott tárgyi leletek Közép-Ázsiából származó importáruk voltak: így a palmettás övek, szablyák, kardok, lószerszámok, tarsolyok, ruhák és lábbelik is.83 Nem állíthatjuk, hogy minden áru import volt, mert az túlzóan egyoldalú lenne, de a tendencia kétségkívül ez volt: a muszlim és zsidó kereskedők árui bizonyosan nagy mennyiségben áramlottak keletről. Szép példájaként említhetjük a fentebb idézett Kézai-forráshelyet, amely a régi magyar fejedelmek keleti ruháinak emlékeként értelmezhető, de ebbe a sorba illeszthető talán a magyar koronázási jogar kristálygömbje is, amely LÁSZLÓ Gyula megállapítása szerint az egyiptomi Fatimidák kristálymetsző műhelyeiben készült. Azt – furcsa érveléssel – elveti ugyan, hogy kereskedelmi forgalomban került volna Magyarországra, de ezt a lehetőséget a legnagyobb valószínűséggel mégis fenn kell tartanunk, hiszen a Kárpát-medencében is jelen levő zsidó világkereskedelem egyik fő állomása éppen Egyiptom volt.84
A selyemút termékeinek magyar importját világítja meg a karosi gazdag női sírban talált gyűrű csillagrubinja is, melynek természetes előfordulási helye India.85
FODOR István is rámutatott arra, hogy több honfoglalás kori magyar leleten jellegzetes közép-ázsiai szogd mesterjegyek figyelhetők meg, melyeket ő Szogdiából menekült vándorötvösök jegyeként értelmez.86 Mivel azonban ez egzaktul nem bizonyítható, így marad a tény: a magyar árukon sok esetben közép-ázsiai jegyeket találunk, és ez a Kárpát-medencébe érkező közép-ázsiai importra is utalhat.
A varég és a kazár érdekek ütközése a Kaukázusban
A 8–9. század jelentős eseménye volt, hogy az Északi- és a Balti-tenger korlátlan urai, a varégok elkezdték használni az északot déllel összekötő természetes kereskedelmi utakat, a nagyobb kelet-európai folyókat. Ezeken lehajózva új útvonalon kötötték be Európát a Kaukázusnál északra törő világkereskedelembe.87 Már a kezdetektől az volt a ruszok természetes törekvése, hogy az általuk szerzett árukat (rabszolgákat, szőrméket, mézet, viaszt) a nagy hasznot ígérő arab piacokon értékesítsék. A folyókon északról megjelenő új ellenség meglepte a kazárokat is, akik így már északról is védekezésre rendezkedtek be, és megpróbálták akadályozni a helyükre pályázó „betolakodók" tevékenységét.
Egészen nyilvánvaló Sarkel szerepe ebben a folyamatban, amelyet az élénkülő északi kereskedelmi kapcsolatok miatt építettek a kazárok görög egyetértésben és szövetségben.
A Szent Bertin Évkönyvében 839-ben bejegyzett történet mellékszereplői is a kazárok lehettek, akiktől annyira féltek az orosz követek, hogy Konstantinápolyból Novgorod felé inkább Jámbor Lajos birodalmán keresztül akartak hazautazni.
A varégok már a 9. század közepén hódoltattak Kijevet és a környező szláv törzseket, és egyre élénkebb, merészebb kereskedelmi kalandokat vezettek a muszlim világ területére. Még Konstantinápolyt is megsarcolták, ám ezek végső soron jelentéktelen portyák voltak egyelőre, csupán jelezték, hogy komolyan veendő gazdasági és politikai hatalom alakult ott, ahol korábban soha: a finnugor és szláv népek bevonásával és normann szervezőerővel. Az igazi hasznot a kereskedés hozta, és 911-től már az oroszok is kedvezményesen kereskedhettek Konstantinápolyban,88 a megfelelő vámok megfizetésével folyamatosan kereskedtek a kazárokkal is, ahogy a volgai bolgárokat és az arab piacokat is felkeresték.
Tevékenységüket azonban zavarta a görög és a kazár birodalom által közéjük és a muszlim világ közé felhúzott „vámbörtön" mivel így áruik jóval drágábban juthattak el a gazdag arab piacokra. Talán ezért szánták néha rá magukat, hogy ne a kazároknak adják el szolgáikat, szőrméiket, hanem felkeressék akár az akkori világ legnagyobb kereskedelmi központját, Bagdadot is, ahol már nyilván jobb árakat lehetett kérni portékájukért. Az orosz és kazár érdekek tehát a Kaukázus vidékén ütköztek: a legfontosabb kereskedelmi csomópontok birtoklása volt a tét.89 Ahogy József kazár kagán írja 960 körül: „Én a folyó torkolatjai mellett lakom és nem engedem, hogy a ruszok, akik hajókon jönnek, ezeken átmenjenek ... Kemény háborúkat viselek velük..."90
Ha igazat állít a levél, akkor 960-ra megromlott a kazár–orosz viszony. Nyilván az egyre erősebb orosz nyomást próbálták elhárítani a kazárok, a komoly hatalmi tényezővé nőtt orosz birodalomnak pedig égető szüksége volt a kaukázusi csomópontokra. Ha József valóban nem engedte 960 körül az oroszok átkelését, akkor tökéletesen érthetővé válik Szvjatoszláv nagyszabású hadjárata: ahhoz, hogy a Rusz életben maradjon, elengedhetetlenek voltak a selyemút gazdasági lehetőségei. A tét tehát kazár–orosz viszonylatban a Kaukázus birtoklása, ami magyar szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Kazária fennállása a szárazföldi kelet-európai út dominanciáját jelentette, vagyis a Kárpát-medence aktívabb részvételét a közvetítő kereskedelemben. Az oroszok érdeke viszont a Balti- és Északi-tenger útvonalainak erősítése, valamint a Kijev–Prága–Mainz útvonal nagyobb volumenű használata volt.
A magyarok nem tudtak érdemben beleszólni ebbe a vitába, többek között azért sem, mert a maguk katonai és gazdasági helyzete is megrendült a század közepére. Az oroszok pedig végül kiléptek a szorításból: „A rus(-ok) azonban elseperték és elfoglalták Hazarant, Samandart és Atilt 358-ban..." – írja Ibn Hauqal Kazária bukásáról. Később így ír: „[A kazároknak] kiviteli cikkeik: a méz, a viasz s a szőrmék; ezek voltaképpen Rus és Bulgar vidékéről kerülnek hozzájuk, hasonlóképpen azok a hódbőrök, amelyeket világszerte szállítanak; azok is csak a bulgarok és rusok és Kuyaba [Kijev] vidékein elterülő északi folyókban fordulnak elő. Az Andalusban gyakori hódbőrök a Saqaliba vidékein lévő folyókból valók; ezek abba az öbölbe szakadnak, amelynek mentén a Saqaliba földje fekszik; ezen öböl leírása már előfordult. E bőrök legnagyobb, sőt java része a rusok földjén lelhető, de hozzájuk és vidékeikre Góg és Magóg vidékeiről kerül; ezeket azután Bulgarba vitték. Ilyen módon folyt ez 969-ig, mikor a rusok feldúlták Bulgart és hazarant ... A Hazaran felé irányuló rus kereskedelmi áruk özönlése a jelenben sem szünetel ... (A rusok) az Atil folyó mentén lakó összes népek: a kazárok, a bulgarok és burtasok elleni hadjáratuk közben őket is leigázták." Aztán később újra: „A rus népe a mi időnkben csak néhány romot hagyott Bulgarból, Burtasból s a kazárokból, amelyet ők fosztottak ki. A rusok mindenre rátették a kezüket, s az összes szomszédaiktól annyit szereztek, hogy reményeiket túlszárnyalta."91
Kazária halotti, az orosz nagyhatalomnak pedig születési anyakönyvi kivonata ez. A gazdag kazár városok lakossága az arab írók szerint muszlim vidékek fennhatósága alá menekült, a kaukázusi kereskedelmi csomópontokat pedig immár vámmentesen használhatták az orosz kereskedők. Ezzel párhuzamosan pedig a magyar külkereskedelem alapjai rendültek meg, annak a kulcsa ugyanis a kaukázusi szövetséges, Kazária volt.
Bizonyos szempontból jogosan nevezhetnénk Szvjatoszlávot is Pater Europae-nek, hiszen az oroszok által kiépített új kereskedelmi útvonalaknak lesz később köszönhető az új gazdasági erőterek létrejötte, a Hanza-városok meggazdagodása és az északi vidékek szárbaszökkenése, központi szerepének kialakulása.
69 KMOSKÓ Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről l/l. Budapest, 1997., 122.
70 Uo. 212.
71 KMOSKÓ Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről 1/2. Budapest, 2000., 32.
72 FETTICH Nándor: Adatok a honfoglaláskor archeológiájához. Archeológiái értesítő, 1931., 58.
73 Robert-Henri BAUTIER: id. mű 50.
74 Novgorod kiépülésének kérdéséhez régészeti oldalról: BONA István: id. mű 23.
75 ANGI János és tsai: id. mű 245., 398.
76 Robert-Henri BAUTIER: id. mű 49.; BÁLINT Csanád: Az európai diremfogalom néhány kérdése.
Századok, 116, 1982, 3. Csak Gotland szigetén 40 000 dirhem került elő.
77 Uo. 49–94 BONA István: id. mű 47.
78 Róbert-Henri BAUTIER: id. mű 50.
79 BÁLINT Csanád: id. mű 10–25.
80 Uo. 10.
81 A Kijev–Mainz–Prága útvonal menti szórványleletek valójában egy rabszolgakereskedelmi útvonalat rajzolnak ki: „Es ist für den Charakter dieses Handels kennzeichnend, dass die Horte nur dort zu finden sind, wo es im grösserem Umfang zum Sklavenhandel gekommen ist. Prag war die letzte Station, an der Sklaven gekauft werden konnten." H. W. HAUSSIG: id. mű 57.
82 Róbert-Henri BAUTIER: id. mű 51.
83 BAKAY Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai II., Miskolc, 1998, 308-310.
84 LÁSZLÓ Gyula: Múltunkról utódainknak. Budapest, 1999, 544–545. Vő KMOSKO Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről 1/1. Budapest, 1997, 121.
85 RÉVÉSZ László: Emlékezettek utatok kezdetére... Régészeti kalandozások a magyar honfoglalás és államalapítás korában. Budapest, 1999, 54.
86 FODOR István: Leletek Magna Hungáriától Etelközig, ín: GYÖRFFY György főszerk.: Honfoglalás és régészet. Budapest, 1994, 54.
87 PIRENNE, Henry: A középkori gazdaság és társadalom története. Budapest, 1983, 66-68.; Róbert-Henri BAU-TIER: id. mű 48–49.
88 Mihail Heller: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, 20.
89 ANGI János: id. mű 246.
90 KOHN Sámuel: id. mű 40–41.
