Mottó: „a kivételes teljesítmények megfizethetetlenek… Heller Ágnes – amellett, hogy elsősorban és mindenekelőtt önmaga – a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője itthon is, a világban is. Ahogy Kornai János is az”. (Mihancsik Zsófia)

És Gereben Ágnes is megfizethetetlen! Itthon is, a világban is. Így hát, hogy a világban is értsék, illetve, hogy itthon se nagyon értsék, amit mondok, helyenként világ-virág-világnyelven (worldly-flower-crap) fogalmazok. (Gyurica úr)

 

 

 

 

Hungarian Under Glass

 

 

Nincs annál nyomasztóbb látvány, mint mikor két red-blooded egg-head pussy-auntie (hungaro-professzorasszony) ráncika-puncika-politizál, hovatovább: polemizál; kérem, ennél még az sem lehangolóbb, ha született oxen-dick-cock-entellektüelek „vitatják” egymás tudós-közéleti „véleményét” (flabby dick verdict); noble modesto: férfi a nőét, nő a férfiét. Voltaképp egyre megy: tom-cat = pussy-cat – gender gap connection; vagyis ahogy Mikszáth Kálmán mondja az avas-parlamentaristán (have place in the Glass-shade) szervírozott paprikásszalonnáról: „borzasztó idea”.

 

Csak akkor képződhet igazi (értsd: mihancsiki magyarságot, magyar mihancsikságot megtestesítő) minőség, ha személy szerint Gereben Ágnes vitatkozik személy szerint Heller Ágnessel.

Prof. Heller professzor megfizethetetlen (X. kerületi, monkey-mountain-bike) könyvének letéteményes lapjain almás-originál akadémikusan tudatja országgal-világgal: a komonisták „lelövik a tökéletesen ártatlan embereket. Ez maga a gonoszság. De az eszme: a gyereket azért nem” (helleri hungarikum!), mire Gereben néni szintén egy titánit morcan, kurdzsum-burdzsum, rácika-durcika: „A GULAG s vele a magyar történelmet meghatározó XX. századi államszocializmus igazi természetrajzát mindaddig nem ismerhetjük meg, amíg egy nemzetközi hírű magyar filozófus [Heller Ágnes – gf.] minden szégyenérzet nélkül képes a következő hasonlattal érzékeltetni a náci koncentrációs táborok és a GULAG különbségét. ťLakatos István önéletrajzában leírta, hogy bejöttek az oroszok a városába, minden ok nélkül túszokat szedtek, és agyonlőtték őket. A túszok között állt egy anya, gyermekkel a karján. A parancsnok kiadta a lövésre a parancsot. Egy pillanatra megállt. Rámutatott a gyerekre: 'Ezt ne!' A gyereket kiveszik az anya karjából, elviszik, s azután lövik le őket. Lelövik a tökéletesen ártatlan embereket. Ez maga a gonoszság. Túszok voltak. De az eszme: a gyereket azért ne.Ť Amikor Heller Ágnes a tökéletesen ártatlannak nevezett emberek kivégzését erkölcsi magasságokba emelő sorait leírta, már megjelent a gyermekek számára létesített szovjet lágereknek, büntetőtelepeknek, a kiskorúak kivégzésének, fogva tartásának, kényszermunkájának a rendjét szabályozó rendeletek közel ezeroldalas dokumentumgyűjteménye. ťAz eszmeŤ ugyanis nem az volt, hogy ťa gyereket azért neŤ. Éppen ellenkezőleg: az eszme lényege az volt, hogy a gyereket is. Ezt már legalább Orwell óta nem illik tagadni”.

 

„Nem illik”. „Legalább Orwell óta”. Gereben óta még kevésbé!

 

 

Széttekintő Pussy nénik.

 

Kezdjük Gereben Ágnes intellektuális defe(k)tizmusával, mely harcos önfeladás már-már a Kornai-nívót verdesi (nagyjából ezért nem vagyok szexista, pedig néha de szívesen volnék)!

Mint tudjuk, Kornai professzor ennen szellemi nagyságát magából Marxból eredezteti: „Így jutottam el alig egy évvel a felszabadulás után Marxhoz. Tizennyolc éves voltam, amikor kezembe vettem A tőkét (német nyelven, mert akkor még nem állt rendelkezésre magyar fordítás), és legközelebbi barátommal együtt sorról sorra, igen alaposan, részletes jegyzeteket készítve áttanulmányoztuk… Nekem, az ifjú könyvmolynak nem az intellektuális élmény adta az első, indító lökést Marx felé”.

Hanem ellenkezőleg! Kornai professzornak Marx doktor adta meg az „első indító” intellektuális lökést: „lenyűgözött… éles logikája, a gondolatmenet, az érvelés szigorúsága”. Ez volt az első „lökés”, Kornai ettől lett lökött. Az első s nem a második (harmadik, negyedik, n-edik…) indító lökéstől.

A professzori gerebenizmus tudományosabb megfogalmazása szerint: Marx – végső soron – hülye, és Marxtól lett hülye Lenin. Továbbá Sztálin, Brezsnyev, Mao Ce Tung, majd ezáltal vált Kornai elvtárs is mindentudó bolsi kulcsárrá („úgy éreztem, minél alaposabban megismerem Marxot és kiemelkedő követőit, annál biztosabban szoríthatom én is a kezembe a minden zárat kinyitó kulcsot”), míg végül teljesen „kiábrándult” ebből az egészből. Ma így teszi föl önmagának a „tanulságos” professzori kérdést: „és mi ábrándított ki a marxi gondolatokból”?

 

Kornai professzort „Sztálin halála” ábrándította ki „Marxból” (a filozófus „éles logikájának, gondolatmenetének, érvelésének szigorúságából”), ti. ezt írja a Mozgó Világban: „eljutottunk 1953-ig, Sztálin haláláig…

 

 

… majd azt követően azokhoz a viharos évekhez, amelyek fordulópontot jelentettek a kommunista pártok és az uralmuk alatt lévő országok életében. Fordulatot hoztak az én gondolkodásomban is [kiemelés: gf.]”.

 

Tehát. Sztálin haláláig Marx logikus, Sztálin halála után: nem logikus. Nos, én pontosan ezért nem vagyok hímsoviniszta, ez ti. már femino-helleri mélység. Hellyel-közzel ismerem Sztálin szövegeit, tanúsíthatom: az (Ormos Mária-i peckes minősítés szerint) „autodidakta” orosz-grúz politikus közel sem beszélt ekkora baromságokat. És persze a highly educated Heller-Gereben professzorok sem írnak nagyobbakat.

Kisebbeket sem!

 

 

Kornai gerbenizmusa Gereben kornaizmusával azonos.

 

Gereben professzor szerint a „XX. századi államszocializmus igazi természetrajzát mindaddig nem ismerhetjük meg”, amíg Heller Ágnes „szégyentelenül” „tagad”, „szégyenérzet nélkül képes” megkülönböztetni „a náci koncentrációs táborokat” a „GULAG”-tól.

Vagyis a szöveg azt jelzi, részint, hogy Heller nem szocializált házitehén (nem tud szégyenkezni!), részint, hogy Gerebennek határozott meggyőződése: Heller szerint is azonos Auschwitz a Gulággal, ám ezt a filozófusnő tagadja (valami miatt), Gereben szerint Heller „szégyenérzet nélkül képes” hirdetni meggyőződésének az ellenkezőjét. És hát sajnos ezért nem ismerheti meg Gereben Ágnes a „XX. századi államszocializmus igazi természetrajzát”; a történész többes szám első személyben fogalmaz: „mindaddig nem ismerhetjük meg”.

 

Meddig? Nagyjából addig, amíg ekkora marhák vagyunk. Szerintem. Míg Gereben szerint addig, amíg Heller Ágnes szégyentelen (de nem ám, mint a házinyúl, merthogy az igenis szégyenlős, hanem mint az üregi nyúl, az a nagyon szégyentelen!).

Heller miért állítja meggyőződésének épp az ellenkezőjét? Azért, mert zsidó. Nincs rá más magyarázat. Ugyanis Gereben szerint Heller nem hülye, hisz’ épp arról van szó, hogy a híres „filozófus” – grandiózus tekintélyével, lenyűgöző intellektuális befolyásával – még Gereben Ágnest is gátolja a megismerésben. Miért gátolja, miért állítja Heller a meggyőződése ellenkezőjét? Privát érdekből? Nem, ti. annak semmi értelme. Hanem? Zsidóérdekből nyilvánvalóan. Ennek van alávetve – végső soron – Gereben Ágnes is.

De, rendben van, tekintsük Gereben többes szám első személyét ócska manírnak (fogadjuk el, a tudóstörténész önmagát nem sorolja a pszichésen kiszolgáltatottak közé), ámde akkor is az a leírt álláspontja, hogy az embert (általában) már megint a démonikus zsidó delejezi. Aktuálisan Heller szellemi fensőbbsége, illetve morális csököttsége („szégyentelensége”). Gereben Ágnesék szemében Heller (mint zsidó) éppúgy az absztrakt Gonosz (egyik) földi megtestesülése, Cipollája, miként Hellerék szemében a mindenkori antiszemita. Mert – ismétlem – Gereben állítása csak akkor volna nem antiszemita tézisként értelmes, ha Hellert nem heroizálná intellektuálisan, hanem épp ellenkezőleg: lehülyézné.

Ám Gereben heroizál, ezért az állítása, ahogy mondani szokás, „nettó antiszemitizmus”. Gereben Ágnes antiszemita. Csak gyáva, gyönge ahhoz, hogy nyíltan kimondja (vs. annyira buta a csaj, hogy maga sem tudja, mit beszél). Pedig társadalmilag nem szégyen, sőt már-már teljesen konformis az antiszemitizmus: szinte mindenki „antiszemita”, abban az értelemben, ahogyan Csepeli használja a fogalmat: „… nem is kell hozzá zsidó”.

 

Gereben Ágnes idézett szövege pregnáns példája annak, hogy az antiszemitizmus a zsidó heroizálásával kezdődik, s a zsidó démonizálásával folytatódik. Különösen az ún. „intellektuális antiszemitizmus”. Amely ma már nem mindenütt vezet zsidó népirtásra. Több okból, de most nem ez a téma, egyelőre csupán annyi: a genocídium (az ún. „holokauszt”) az antiszemitizmusnak lehet a következménye, de semmiképpen sem a lényege. Nem Auschwitz az antiszemitizmus veleje, hanem a „gerebenizmus”. És persze – mutatis mutandis – a „hellerizmus”, az „ungvárizmus”, a „landeszmanizmus”, a „némethsándorizmus”, a „kertészákosizmus”, a „hülye-czeizelizmus”… mert, nem győzöm hangsúlyozni, az antiszemitizmus attribútuma a zsidó démonizálása, s amely lényegileg a zsidó heroizálásával azonos (Czeizel: „vegyünk példát a zsidókról!” stb.).

 

Shakespeare pontosan annyira tiszteli, féli Shylockot, mint amennyire elítéli (rühelli, megveti). Shakespeare szerint a gonosz uzsorás bosszúmotívuma nemes szándék: „megfogom a nyakát”, mert „gyűlöli szentelt népünket”, „törzsünk osztályrésze a tűrés” stb. Shylock voltaképpen az „ősi római becsület” ideálképének kapzsiságát használja ki, hiszen tény: a tisztes kalmár, a keresztény Antonio mohón kufárkodva kap Shylock „kedvező” ajánlatán (a kölcsönért nem kell kamatot fizetnie, csak egy „természetbeni” kötelezvényt aláírnia).

A velencei kalmár alapmondandója szerint érvénytelen az ősi bölcselet, a „necessitas frangit legem”, vagyis megmásíthatatlan, törhetetlen a törvény, még az a jogszabály is, amely (ad absurdum) egy gonosz uzsorás aberrált jogát garantálja. Tehát a törvényen belül – prókátori furfanggal, női ravaszsággal, portiói fortéllyal! – kell megtalálni az emberi megoldást.

Shakespeare a „zsidót”, mint a „Törvény” megtestesülését heroizálja, egyszersmind az arendti, helleri „Gonosz”-t démonizálja Shylockban. A költő persze nem „gerebenista”, nem „hellerista”, nem „ungvárista”, vagyis nem „fecsegő vénasszony” (©Kierkegaard), hanem művész (szerintem zseni), ezért hiteles.

 

Egyébként a zsidó „farizeusság” (értsd: a „zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus” attitűd), a zsidó „fedhetetlenség” („törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam”), illetve Jézus (mint elvi alternatíva) jelenti Pál apostol dilemmájának (majd megvilágosulásának, „pálfordulásának”) lényegét. Pál eredeti-zsidó (értsd: a „törvény tekintetében farizeus”) álláspontja: not „necessitas frangit legem”, nincs oly „szükség”, amely „törvényt bonthatna”!

Ismétlem: a „pálfordulás” valós tartalma nem az aranyló megigazulás, hanem a „fakó” dilemma: „vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus… De… Sőt…” (Filippibeliekhez 3.4-9.)

 

Csakis az ortodox, hagyományos („farizeus”) törvénytisztelet okán (pontosabban: mentális alapzatán) történhetett meg az a képtelenség, mely szerint zsidók milliói tekintették akceptálhatónak, sőt természetesnek a zsidódiszkriminációt, majd legvégül az engedelmes halálba menetelést. Hát hiszen törvény volt rá! Nem is egy. „Első”, „második”, „harmadik” törvény, numerus nullus, numerus clausus...

Én ki merem jelenteni: Kertész Imre regénye szerint sem a „sors”, hanem a Törvény a „törhetetlen”, érinthetetlen, „irrefragabiles”. A Sorstalanság A velencei kalmár „folytatása”, sajátos (történelmileg konkrét) kibontása. A „farizeus” zsidó a „sorstalan” Törvényből származtatja aktuális sorsát, „magaviseletét”. Nem a „zsidó-sors-törvény” vonatkozik mindenkire (miként azt a prosztón peckes Ungváriék képzelik), hanem a Törvény vonatkozik a zsidóra. A Sorstalanság szerint a zsidó részint a Törvény alapján, részint általában ítéltetik meg. Íme a bizonyíték, Pál apostol Jézusa itt egyszerűen „nem játszik”: „Lajos bácsi félrehívott, s pár komolyabb szót is váltott velem: a többi közt intett, ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csupán magamat, hanem a zsidók egész közösségét képviselem, s hogy így miattuk is vigyáznom kell a magaviseletemre, mivel ebből most már őrájuk, mindőjükre nézve vonnak le ítéletet. Csakugyan, erre nem is gondoltam volna. De hát beláttam, persze, igaza lehet.”

 

Itt ugyebár Köves Gyurinak nyilván nem Jézussal, nem egy (vagy több) meghatározott emberi lényben inkarnálódó istennel szemben kell „vigyáznia”, hanem azzal a meghatározatlan, absztrakt társadalommal szemben, amely (ebben a vonatkozásban) nem lehet más, mint a Törvény megtestesülése: „most már őrájuk, mindőjükre nézve vonnak le ítéletet”. Kik? Bárkik. A Törvényalkotók, a Törvénykövetők. A Társadalom.

 

Most pedig, hogy immár Shakespeare-t is de facto Nobel-díjassá emeltük, pároljuk ki a polemikus lelkű Gereben professzor nemes indulatából Heller professzor unikális szövegét, nézzük, hogyan áll a dolog helleri önmagában: „Lakatos István… leírta, hogy bejöttek az oroszok a városába, minden ok nélkül túszokat szedtek, és agyonlőtték őket. A túszok között állt egy anya, gyermekkel a karján. A parancsnok kiadta a lövésre a parancsot. Egy pillanatra megállt. Rámutatott a gyerekre: ťEzt ne!Ť A gyereket kiveszik az anya karjából, elviszik, s azután lövik le őket. Lelövik a tökéletesen ártatlan embereket. Ez maga a gonoszság. Túszok voltak. De az eszme: a gyereket azért ne”.

 

Állítja Heller professzor. És ezt a hülyepicsát (vagy amiként magamagát minősíti: „alapjában véve egy hülye nő vagyok, tehát mint nő néha hülye vagyok, nem pedig filozófus, a férfiak vonatkozásában”), szóval, ezt a nőt nevezi Gereben professzor „nemzetközi hírű magyar filozófus”-nak (az antikomonizmus vonatkozásában), Hankiss Ágnes „okos ember”-nek, Faragó Vilmos „okos nő”-nek, Csintalan Sándor „filozófuszseninek”, Almási „originális filozófus”-nak, Ungvári professzor „az értelmiség krémjé”-nek, Papp Zsolt „szikrázó Heller-dinamó”-nak, a szende-szűzi Mihancsik néni pedig (nyalom a láthatalan jelenvlóságát) „a magyarok intellektuális letéteményesének, megtestesítőjének”. Egyébiránt Hellert mindenki minimum filozófusnak tartja. Hangsúlyozom: mindenki!

 

 

 

Nem tudom, említettem-e már: Heller Ágnes nem filozófus.

Merthogy például ez a (politikai) nyelvfilozófia: minden fiatal faszt akarás-ból vénecskedő fasztakarás lesz. Popular female-high-philosophy diminutive-penis-big-book. Az ifjú-libertiánus celeb szuverén-győztes playboy-nyuszit mutat föl a Szép Új Globális Világ biztatására.

Kétfogú gereben.

 

 

Blushing domestic („socialized”) rabbit. Ne legyen félreértés, nem ez a Landeszman rabbit, ez csupán egy vicces helleri tárgyeset, s amely bővebben, szó szerint így esett: „a szégyen… Csak az embernél és az ember környezetében élő ťszocializáltŤ háziállatok [pl. az angolszász rabbit], mindenekelőtt a kutya [dog, bulldog stb.] esetében figyelhető meg”.

És ha ez így van (márpedig így van, ha egy okos nő, egy originális zseni állítja!), akkor épp itt az ideje, hogy megmutassák végre a világnak ama nemzetközi hírű arendti-helleri-kiszeli kollektív-bölcseleti bugyi-gyűjteményt is. Nyilván az is megtestesítő. Sőt letéteményes. Mihancsiki embodying pussy blanket, in Hungary and worldwide.

Hogy Heller miért nem filozófus?

Erről írok legközelebb… De már nem az unikális mangalica kocák originális szégyenkezése, hanem a zseniasszony fent idézett (nagygerebeni) „szégyentelensége” kapcsán.