Nos, ilyen szempontból a férjem erősebb. Neki nincsenenk ilyen tünetei, bár igaz, hogy eddig az összes konfliktust javarészt én kezeltem, pl. mikor megmondta a papunk, hogy nem ad össze, ő leblokkolt, hogy mit tegyünk. Én pedig kerestem a megoldást, és meg is találtam. Inkább én vagyok olyan, hogy akaratlanul is jár az agyam, mindig a legrosszabbra készülök, hogy semmi ne érjen váratlanul, persze ez nem ilyen egyszerű. 

Őszintén szólva, amikor a férjemnek felvetettem a költözés gondolatát, meglepődtem hogy ő örömmel fogadta. Nem is gondoltam hogy neki is ennyire elege van, és hogy ennyire vágyik a nyugalomra ő is. Pedig nagyon röghöz kötött, eddig mindig tartózkodott attól, hogy ne legyen körülöttünk senki, mert mi van ha baj van? Ennek ellenére mégis menne, pedig nagyon messzi városokat néztünk ki. Január-február tájékán már festeni akarjuk a házat belülről, tavasszal kívülről, minél hamarabb tudjuk hirdetni, a családalapítással sem akarunk már várni, de a jelenlegi lakhelyünkön nem akarjuk még, ezt írtam is. Szóval igen, menekülünk, ez az egyetlen megoldás. Az esküvőnk előtt mikor felhívták telefonon, hogy otthon van e, mert hogy ők párcen belül a ház előtt vannak, hát az mindent eldöntött a fejünkben. Ja, és éppen a szüleimet vártuk, mert jöttek megbeszélni az esküvővel kapcsolatos dolgokat, és pont akkor értek oda, mikor a férjem a ház előtt álló autóban hallgatta a félkegyelmű keresztapja üvöltözését. Rögtön meg is mondták neki, hogy én odahívtam a szüleimet, mert féltem hogy "balhé" lesz. Egyből magukból indulnak ki, ez náluk szokás. Én ha attól tartottam volna hogy balhé lesz, akkor egy ismerősömet hívtam volna, ő pedig a rendőrségen lévő ismerettségét. Másrészt meg álljon már meg a menet! Az a ház akkor még a szleim tulajdonát képezte, akkor mentek oda, amikor akartak (vagyis mehettek volna, de nem zaklattak minket soha), anyuci kisfia is az ő házukban élt, mit képzelnek magukról?! Az nem probléma hogy ők odaállítanak szó nélkül a ház elé a hülyeségükkel, de az én szüleim miért jelennek meg a saját házuknál??? Na mindegy. Nem is ők lettek volna. 

Sajnos az anyósom nincs még 70, csak 60 lesz 1-2 éven belül. Nem tudom hogy miket mondanak neki az orvosok, de ottállni felette nem fog egy sem. És különben is kell neki hogy beteg legyen, különben nem sajnálná le mindenki, és nem hajtogatnák folyton hogy "nem szabad felidegesíteni, tudod hogy beteg!" És volt már neki kétszer is valami agyi infarktusa, szóval még annyira sem kell vigyáznia magára...pff! De amikor mennie kellett szívkatéterezésre, akkor ott bőgött, hogy jajj hát mi lesz vele! Az egyik rokonuk ott volt karácsonykor, mikor mi is, és megjegyezte, hogy valamelyik rokonuk egy ilyen beavatkozásba halt bele, majdnem kitört belőlem a nevetés, akaratom ellenére is. De inkább zabál. Veszi magának a masszázs ülésbetétet, vagy mit, az majd milyen jó lesz. Nevetséges. Mindig a férjemmel ordibált, hogy hogy néz ki, sőt, szégyenkezett miatta mások előtt, de amikor tükörbe nézett nem látta nagy megkeseredett disznót érdekes módon. Egyébként amiatt is nagyon sokat piszkálta a férjemet, hogy ő próbált egészségesen élni, zöldteát főzött magának mindig, meg enni is úgy próbált, addig idegesítette és piszkálta, amíg a férjemnek már nem akaródzott kimenni a konyhába ameddig ő ott volt, ezért aztán rendszeresen 10-11 körül feküdt le aludni. Olyan karikásak voltak a szemei mint egy pandának. Egyszer találtam náluk pár szem gumicukrot, azt a fekete csíkost, ki voltak már száradva, de megettem. Erre kérdezte anyucika, hogy ízlett e, mert hogy olyan rosszat ő még életében nem evett. Hát, ahhoz képest egy fél maréknyi maradt a vödrös!!! cukorkából. :D 

Épp a napokban mondtma a férjemnek, mikor újságolta hogy taálkozott az öccsével, és mondta neki hogy már van munkája, hogy lassan talán barátnőt is talál magának, így 29 évesen, és akkor mi lesz? Mert az oké, hogy a lány egy ideig tűri, elhiszi amit lát, de előbb utóbb ő is átlát majd a szitán. És akkor vele is ezt teszi majd? A férjem szerint az öccse úgyis azanyját választaná, túl gyenge lenne, és összeroppanna a nyomás alatt, ezt a hatalmas évekig tartó cirkuszt pedig ki kínlódná végig önként és dalolva? Akkor inkább megvonja a vállát, és keres magának egy férfit. Mármint a lány. Gondolom én. De hát én is csak aljutottam valahogy idáig ha azt nézzük. Szóval erre miért nem gondol a vén boszorkány? Vagy azt gondolja, hogy a kis kedvenc fiacskája majd egy normális csajt vesz el, nem olyat mint a fekete báránya? Lehet. A másik amit még nem értek, és talán említettem is már, hogy ha látja, hogy az esküvőnknél így reagáltunk a hisztériájára, meg arra hogy ő réges rég közölte, hogy nem hajlandó eljönni rá, akkor nem gondolja, hogy a gyermekünk születése után sem lesz ez máshogy? Bár ezt is megmondta, hogy ő márpedig nem lesz kíváncsi rá, hát úgy legyen, de ahhoz képest amit mondott régen, az esküvőnk is igen csak nagy port kavart a fejében. Igaz mostmár eljutottunk oda, hogy semmi sem lenne elég, nincs az a bocsánatkérés, ami mindezt a 6évet helyrehozná, kár is erőlködnie. És pontosan ez az, amit nem ért senki, és mi is csak lassan fogtuk fel, hogy nem fog változni a helyzet. Hiába születik gyerek, hiába van esküvő, mosolyszünet, vagy épp benyalás, ő akkor is elmebeteg marad. És igazából mindig is két választásunk volt, vagy tűrni, és az ő irányítása alatt élni/megbolondulni, vagy próbálkozni, amit most csinálunk. Vagy pedig külön utakra fordulni, de az nem igazán jöhet szóba, főleg egy ilyen hülyeség miatt. És a papnak sem tudtuk elmagyarázni, mikor mondta hogy egyezzünk meg valahogy, beszéljük meg vele a dolgokat, hogy nem lehet, lehetetlent kér. Mert vagy a földöncsúszva csókolgatjuk a lábát, vagy éljük az életünket normálisan. Mikor alapjában véve akkor borult el az elméje, mikor én felhívtam rá a figyelmét, hogy a fia felnőtt és nem gyerek, aki irányításra szorulna. Ez volt a legnagyobb bűnöm. Akkor mi az amit meg kellene beszélni? Másrészt, ha nem fél a saját 30éves fiának nekimenni, belemarkolni a hajába, és tépni, rángatni, akkor mi tartaná vissza, hogy velem is hasonlóan bánjon? Én pedig nem kockáztatom meg, hogy az életemet börtönben töltöm, mert én nem vagyok olyan mint a fiacskája, és bizony megvédeném magam. Kicsit elkanyarodtam, na mindegy. És nem is tudjuk a dolgokat jól csinálni sehogysem. Mi az én családomnak vagyunk hálásak, házat, bútort, pénzt, segítséget, mindent tőlük kaptunk, rájuk számíthattunk mindenben. Mindig. Ezért hozzájuk alkalmazkodtunk. Már ez is akkora bűn volt, hogy emiatt is hallgathattuk a nagy szentbeszédeket. Hogy nekünk arra megy ki a játék (ezekkel a szavakkal), hogy az én rokonaimnál legyünk többet, mert hogy a karácsony első napját töltöttük velük, nem pedig anyucikával. Pedig azt is kitalálta, hogy aludjunk ott, nála....hát minden vágyunk ez volt. Abszolút. 

Szóbajött most az is kettőnk között, hogy ha ilyen szépen lemondatták az örökségéről, akkor valószínű, hogy a nagymamáját is addig fogják hipnotizálni, amíg ki nem túrja a nagyszülői örökségből is. Erre a gondolatra vállat vontunk. Leagalább ennyije sem lesz tőlük a férjemnek, a gyerekeinknek meg pláne semmi. És majd legalább verni sem tudják magukat mire. Pedig megmondták, hogy én ezért vagyok vele, hogy kihasználjam. Hát nem tudom, gondolkozok rajta hogy elhagyom, ha nem kap semmit :D :D 

Szóval igyekszünk menekünli, nem tudunk jobbat. De ha sikerül, akkor az egy valóságos méregtelenítés lesz számunkra. Mióta együtt vagyunk nem is tapasztaltunk még hasonló nyugalmat, egyszer sem, pedig lassan már a 7. évünk jön. Néha ábrándozom, hogy amikor megáll előttünk egy autó, akkor nem megy ki a vér a lábamból, és nem szédülök be egyből....és nem történik ez akkor sem, amikor csörög a telefonja. Nyugodtan megyünk el bevásárolni, vagy sétálni, nem találkozhatunk össze velük. Na mindegy....megpróbálom bevonzzani :) hátha hamarabb összejön. Aztán futunk mint a bolondok :D