Gondoljátok meg válasz | 2012.11.04 12:05:58 © (480)

József Attila híres művészetbölcseleti fejtegetésében egy ismert természeti jelenséget állít dialektikai párhuzamba egy társadalmi-történelmi törvényszerűséggel:

 

„Fölszállott a páva a vármegyeházra,

sok szegény legénynek szabadulására."

 

Mintha némi zavart éreznék a megnyilvánulásban. Bár lehet, hogy tévedek.

Előzmény: gigászi Favicc (478)

 

Pontosan erről beszélek. Házhoz jött a szemléltető példa. Keresve sem találhattam volna frappánsabbat. Ilyenek az ún. „von Haus aus entellektüelek”. Okosaknak, tudósaknak képzelik, hirdetik magukat (végső soron önnön magukat), ugyanis leleményesen körbeerősítgetik egymásban az „elitértelmiségi” öntudatot, Kornai Hellerben, Heller P. Szűcsben, P. Szűcs Mihancsikban, Mihancsik Kornaiban… továbbá Landeszman, Kertész Á., Czeizel, Ungvári mindenkiben, aki „genetikailag” rászolgált: hölgyem, originális fajzseni (unice genus genius) lobog önben, uram, önben nem különben; voltaképp ezért furdalja őket permanensen (belülről kifelé) a harci-debatter-kukac is, ezért „vitatkoznának” folyvást. Ha kell, ha nem. Szerintem soha nem kéne, ti. nem értenek hozzá; valahogy mindig olyan szövegben sikerül „érezniük némi zavart”, amelyet, jól láthatóan, el sem olvastak (ha elolvasták, annál rosszabb). Kikapirgálnak a mindenkori kontextusból néhány szót (Kornai egy 2000 oldalas írásműből 22-t, fent nevezett nick persze nem Marxból, hanem az én hozzászólásomból 24-et, 15 + 9-et), meglengetnek egy nyúlfarknyi, önmagában értelmetlen (értelem nélküli) betűhalmazt, és már lökik is hozzá a polemikus „érzést”. Merthogy ők „némi zavart éreznek”. Sőt Kornai nem csupán „némi”, hanem teljes szellemi csököttséget fedez föl Marx történelemszemléletében, megállapítja a filozófus „intellektuális felelősségét”, majd kihirdeti a polgári liberális verdiktet: nem ők (Kornaiék, Hellerék...) a felelősek azért a rengeteg mocsokért, amelyet életükben elkövettek (hiszen rájuk, pl. a spicliskedéseikért „egyházat lehetne alapítani”!), hanem Marx a felelős. Részint Hofi klasszikus bölcselete okán („a kapufa a hibás”), részint azon az „intellektuális” alapon, hogy: „A kínai KP [kommunista párt – Gyurica úr] hamis ideológiaként hivatkozik a marxizmusra. A rendszer, amely felett trónol a kommunista párt, alapjában véve kapitalista jellegű, mert domináns tulajdonformává vált a magántulajdon, és mert a koordináció fő mechanizmusa a piac. Tehát éppen az ellentéte valósult meg itt az elmúlt tíz-húsz év alatt, mint amit Marx programként kitűzött, és ami korábban Kínában, valamint a többi szocialista országban ténylegesen létrejött”.

 

A párt trónol a kapitalista jelleg felett. A szádon trónoljon a főszerkesztőd, direkt altáji érintkezéssel, hogy így mindig csak akkor kapjál levegőt, amikor engedi! Pukkantva kiengedi.

Szép kis messiás-kapitalizmus az, amely fölött pártosan lehet trónolni.

 

Kornai: „amit Marx programként kitűzött”.

A marxi „program” („Világ proletárjai, egyesüljetek!”) csak paradigma (miként József Attilánál: a „proletárság” csupán költői eszköz). Gyurica bácsinak nyugodtan el lehet hinni: a kiáltvány nem program. Hanem proklamáció. Nem ugyanaz a kettő.

Programszerűségről Engels ír a Kommunista kiáltvány egyik híres mellékletében:

 

„18. kérdés: Milyen lesz [a] forradalom fejlődésének folyamata?

 

Felelet: A forradalom mindenekelőtt létre fog hozni egy demokratikus alkotmányt, s ezzel közvetlenül vagy közvetve a proletariátus politikai uralmát…

A demokrácia teljesen haszontalan lenne a proletariátus számára, ha nem használnák fel azonnal eszközként további, közvetlenül a magántulajdont megtámadó és a proletariátus létezését biztosító rendszabályok keresztülvitelére. E rendszabályok közül a legfőbbek, ahogyan a fennálló viszonyok szükségszerű következményeiként már most adódnak, a következők: …”

 

Mielőtt rátérnénk a „legfőbb rendszabályokra”, megismétlem: Engels szövege sem valódi projektum, ti. a cselekvési program konkrét, meghatározott. Engels is „csupán” irányelveket sorol. Kornai persze nem ismeri ezt a szöveget, hiszen ha ismerné, nyerhetne belőle némi muníciót Marxék filiszteri kiátkozásához. Látszatmuníciót természetesen, ugyanis az engelsi megközelítés tartalmilag sokkal inkább József Attila verséhez illeszthető [Szállj költemény…], nem pedig Kornaiék nyárspolgári levedzéseinek, infantilis ítélkezéseinek kútforrása.

 

Tehát a „legfőbb” engelsi „rendszabályok”:

„1. A magántulajdon korlátozása progresszív adókkal [vö. „forrást kutat, nem vért itat…” gf.], erős örökösödési adókkal, az oldalágak (fivérek, unokaöccsök stb.) örökösödésének eltörlésével, kényszerkölcsönökkel stb.

 

2. A földtulajdonosok, gyárosok, vasúttulajdonosok és hajózási vállalkozók fokozatos kisajátítása, részint az állami ipar konkurenciája által, részint közvetlenül, asszignátákkal való kártalanítás ellenében [vö. „forrást kutat, nem vért itat…” gf.].

 

3. Az összes emigránsok és a nép többsége ellen lázadók javainak elkobzása [itt sem direkt diszkriminációról van szó – gf.].

 

4. A munka megszervezése, illetve a proletároknak a nemzeti birtokokon, gyárakban és műhelyekben való foglalkoztatása; miáltal kiküszöbölődik a munkások egymás közötti konkurenciája, és a gyárosok, ameddig még megvannak, rákényszerülnek, hogy ugyanazt a felemelt bért fizessék, mint az állam [míg Kornaiék (az íróasztalnál), Piókerék (az esztergapad mellett) már-már a végtelenségig élezték „a munkások egymás közötti konkurenciáját” – gf.].

 

5. A társadalom valamennyi tagjára kiterjedő egyenlő munkakötelezettség a magántulajdon teljes megszüntetéséig [értsd: ha a burzsoának is dolgoznia kell a saját gyárában, akkor már majd nem is kell néki olyan nagyon az a gyár – gf.]. Ipari hadsereg alakítása, különösen a mezőgazdaság számára.

 

6. A hitelrendszer és a pénzkereskedelem centralizálása az állam kezében, állami tőkével rendelkező nemzeti bank révén az összes magánbankok és bankárok kiküszöbölésével [Engels itt sem a piac (a „pénzforgalom”) szimpla „kiiktatásáról”, hanem annak állami centralizálásáról, „állami tőkével rendelkező nemzeti bankról” beszél – az antimarxisták pedig attól antimarxisták, hogy ezt ma „jegybanknak” nevezik – gf.].

 

7. A nemzeti gyárak, műhelyek, vasutak és hajók gyarapítása, az összes földek megművelhetővé tétele és a már megművelteknek javítása, ugyanolyan arányban, amilyenben a nemzet rendelkezésére álló tőkék és munkások gyarapszanak.

 

8. Minden gyermeknek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen való nevelése attól a pillanattól fogva, hogy nélkülözheti az első anyai gondozást. Nevelés és gyári munka együtt.

 

9. Nagy paloták létesítése a nemzeti birtokokon, közös lakásokul az állampolgárok olyan közösségei számára, melyek ipart és mezőgazdaságot egyaránt űznek, s egyesítik a városi és a falusi élet előnyeit anélkül, hogy átvennék a két életmód egyoldalúságát és hátrányait.

 

10.  Valamennyi egészségtelen és rosszul megépített lakás és városnegyed lebontása.

 

11. Egyenlő örökösödési jog a házasságon kívül és házasságban született gyermekek számára.

 

12. Minden közlekedésügy koncentrálása a nemzet kezében.”

 

Nagyjából (helyenként szó szerint) ilyesmivel próbálkoztak Kornaiék is a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején, csak hát Kornai nem tudja, hogy a gazdái annakidején honnan szedték az ötleteiket, ezért hamisítja A tőke és A polgárháború Franciaországban szövegét.

Ami pedig az igazán trükkös a dologban, hogy ez csak látszólag csupán az „unortodox” Fidesz-program váza, ugyanis a „balliberálisok” (leánykori nevükön a „szociáldemokraták”) ugyanezt tételezik, csak a két politikai törekvés más-más ideológiai szósszal önti le Engels 12 pontos programszerűségét.

 

Engels a gyöngébbek kedvéért hozzáfűzi (mert a leggyöngébbeknek: a professzoroknak mondhatsz bármit, csak bámulnak bambán, majd sietnek Japánba intellektuálisan elítélni a „zseniális elmét”), szóval, Engels szerint „Mindezek a rendszabályok természetesen nem vihetők egyszerre keresztül. Egyik azonban midig maga után fogja vonni a másikat. Mihelyt megtörtént az első radikális támadás a magántulajdon ellen, a proletariátus kényszerítve látja magát, hogy egyre tovább menjen, hogy egyre inkább koncentráljon minden tőkét, minden mezőgazdaságot, minden ipart, minden közlekedést, minden cserét az állam kezében [miközben a közgazdász professzorok a „koncentráció” és a „centralizáció” fogalmait kevergetik tudós buzgalommal – gf.]. Ezen munkálkodnak ezek a rendszabályok; s pontosan abban az arányban válnak keresztülvihetőkké és fejtik ki centralizáló következményeiket, amelyben a proletariátus munkája megsokszorozza az ország termelőerőit”.

 

Tehát még egyszer: a „centralizáció” a „koncentráció” függvénye, „következménye” és nem fordítva, nem úgy, ahogy (a tudatlan, olvasatlan) Kornaiék képzelték az ötvenes években. Is. Mert ma is így képzelik:  a „valós szocializmus” „Nagyon közel jutott a termelő eszközök magántulajdonának teljes felszámolásához (…), és helyébe dominánssá tette a köztulajdont, főként állami tulajdon formájában”, továbbá: „Marx… a magántulajdon és a piac kiiktatásáért szállt síkra”.

Marx sem, Engels sem. A Kommunista kiáltvány idézett mellékletében világosan le van írva: a „proletárdiktatúra” nem szimpla államosítás (hanem „tőkekoncentráció”), különféle kincstári-gazdasági (ma így mondják, méghozzá teljesen kendőzetlenül: „fiskális”) „rendszabályok”, rendelkezések révén. Engelsnél a „kisajátítás” nem egyszerű konfiskálás, vagyis a „magántulajdon” nem direkt módon, hanem közvetve szűnik meg. Már amennyiben teljesültek annak gazdasági föltételei: „Végül, ha majd minden tőke, minden termelés és minden csere a nemzet kezében összpontosult, akkor magától elesik [kiemelés – Gy. úr] a magántulajdon, feleslegessé válik a pénz, s a termelés annyira megnövekedik és az emberek annyira megváltoznak, hogy a régi társadalom utolsó érintkezési formái is eleshetnek”.

 

Tehát Marxék nem „szállnak síkra” a „magántulajdon és a piac kiiktatásáért” (ilyen szöveget senki nem tud tőlük idézni), Marxék lényegileg nem is a „magántulajdont”, hanem a „tőkés magántulajdont” tartják pusztulásra érettnek (logikailag), azt állítják (mindenütt!!!), hogy a kapitalizmus összeomlása így vagy úgy, de előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezik. Természetesen nem mindegy, hogy miként, nem mellékes, hogy „így” vagy „úgy” történik-e meg az átalakulás. Van is rá elképzelésük, ám ami messze nem program, nem „síkra szállás”, szó szerint így hangzik: „… a proletariátus munkája megsokszorozza az ország termelőerőit. Közvetlenül hozza ezt létre Angliában, ahol a proletárok máris a nép többségét alkotják. Közvetve Franciaországban és Németországban”.

Oroszországról, Csekáról, kínzókamrákról nincs szó. És nem véletlenül, ti. az idézett szövegben (is) ontológiai alapzatú filozófiai álláspont körvonalazódik: minden minőségi változáshoz meghatározott mennyiségi változásokra van szükség. Ugyanakkor Engelsék még ezt a filozófiai sarktételt sem merevítették ideológiai dogmává (pl. Marx egyáltalán nem próbálja Zaszulicsot lebeszélni arról, hogy az „obscsina-formát” az oroszországi kommunizmus fundamentumaként vegye számításba; és persze rábeszélni sem igyekszik).

 

Kornai szerint a „szemellenzős marxisták” „egyik szokásos ellenérve: a sztalinista vagy maoista rezsim[ek] csak félrevezető szimbólumként használták Marx nevét, védőszentként emlegették, holott valójában nem volt közük hozzá. A fentiekben igyekeztem ezzel az érveléssel szembeszegezni Marx és Engels saját szavait”.

Jó, akkor nézzük „Marx és Engels saját szavait”, ti. A kommunista kiáltvány első orosz kiadásának előszavát a két barát együtt írta (alá): „Most ez a kérdés: átmehet-e az orosz obscsina, a föld ősrégi közös birtoklásának egyik, jóllehet erősen megrendült formája, közvetlenül a közös birtoklás magasabb, közös formájába? Vagy, ellenkezőleg, végig kell-e előbb mennie ugyanazon felbomlási folyamaton, amely a Nyugat történelmi fejlődését alkotja? Az egyetlen válasz, amely erre manapság lehetséges, a következő: ha az orosz forradalom jeladás lesz egy nyugati proletárforradalomra, úgy, hogy a kettő egymást kiegészíti, akkor a mostani orosz közös földtulajdon kiindulópontja lehet egy kommunista fejlődésnek”.

 

„Ha” – „akkor”. Ez nem program, nem „kitűzés”, nem „előírás”, nem „elvárás”, nem „síkra szállás”, hanem logikai kondicionalizálás. Amely a gondolkodó ember alapjellemzője, illetve a gondolkodás egyik lényegi mozzanata: ha ez történik, akkor az várható, ha az történik, akkor amaz várható.

Összehasonlításul újra idézem Almási professzor, Esterházy Péter s még számos nyálcsorgató vén jampec „unikális”, „originális”, „okos”, „bölcs” guru-asszonkájának „megrökönyítő” orákulumkodását: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésére véleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de [2009] június 7-én [a Jobbik politikai előretörésével] kezdődött a szebb jövő Magyarországon”.

Itt nincs se „ha”, se „akkor”, a szöveg inkondicionalista, magyarul: meg van benne mondva a tuti. A hülye tuti. Magát a szövegelőt pedig Almási professzor kondicionálta „megrökönyítő” „unikalitássᔠaz egyetemen.

Almási Miklós. Kornai János. Ezek a szellemileg is, erkölcsileg is leroggyant emberek, miközben „intellektuálisan felelősségre vonják” Marxékat, a helyükbe a Babarczy-féle, flúgos flatulával fölfújt hólyagokat gurigatják föl a neopolgári piedesztálra, s azt hiszik boldogan vigyorogva (mint nyúlósan nyálzó elmebetegek), hogy ezen üdvös tevékenységükkel a „kommunizmus kísértetét” űzték el örökre. Pedig valójában a gondolkodást (mint olyat) pusztították ki a közéletből. Nem a Babarczy Eszterek a kártevők, mert nem a piszok a kártékony, hanem az, aki szemetel. Almási, Esterházy, Verebes, Vicsek, Betlen, Borókai, P. Szűcs, Kovács, Váncsa, Vörös T., Mester, Mihancsik, Ludassy… a Babarczy Eszterekkel, Heller Ágnesekkel, Kornai Jánosokkal, Révész Sándorokkal, Ormos Máriákkal piszkolják tele a közgondolkodást. Időnként önmagukkal is.

 

Ugye?! Azt hiszem, jobb lesz, ha A tőkénél maradunk, különben még indulatba jövök, ahogy magamat ismerem, ráadásul Kornai A tőkére hivatkozik a Mozgó Világban, nem a Kommunista kiáltványra (és persze nem is Babarczy Eszterre).

 

 

Olvasni nem szégyen! A tőkét sem! Talán még magyar nyelven sem.

 

 

Hogy mi olvasható ebben a könyvben? Akit olthatatlanul érdekel, megtudhatja! Semmi egyebet nem kell tennie, mint rákattintania e topikra, holnap is (vagy holnapután – s hogy pontosan mikor, hogy számomra mikor mi a legfontosabb tevékenység? – ezt konkrétan, operatíve mindig a nejem dönti el).