MageGuild Creative Commons License 2012.11.03 0 0 83

Én sohasem voltam egy nagy zenerajongó, igazából a tíz ujjamon meg tudtam számolni, hogy egész életemben hány lemezt vásároltam. A műfaji érdeklődésem széles utat járt be, a rádiós popzenétől a "tuctuc"-on keresztül a metal-ig. Koncertekre nem jártam, és egyáltalán nem a pénz miatt... egyszerűen nem izgatott a hangulat vagy az előadók élőben történő megtekintése.

 

A nagy fordulatot úgy 2010 körül a Kamelot hozta el nálam. Igazi rajongó lettem, habár a mai napig gőzöm sincs miért. Így visszatekintve szomorú vagyok, hogy nem 10 évvel korábban alakult így, mert akkor végigkísérhettem volna az új lemezek megjelenését, elmehettem volna egy-egy koncertjükre, és úgy általában része lehettem volna egy rajongói életnek. 2012-ben, amikor szerintem már túl vannak a pályájuk gerincén (10 stúdió albummal és Khan távozásával a hátuk mögött), már csak sohasem volt emlékként tudok erre az időszakra tekinteni.

 

Sebaj, mivel eddig csak a tube-on hallgathattam a dalaikat, még előttem áll a hobbi, hogy szépen lassan begyüjtsem a lemezeiket, és szépen kényelemben végighallgassam őket. :)

Amúgy meg a 10-ik album, a Silverthorn még csak mostanság jelenik meg. Na hajrá, talán lesz még nekik új aranykoruk, én aztán végképp szurkolok. :)