gault Creative Commons License 2012.10.18 0 0 63248

Sziasztok!

 

Kösz mindkettőtöknek a válaszokat!

Igen, a fékolajtartállyal kezdtem egyből, teljesen tele van. Pumpáltam is a pedált, de nem segített. Olajnyomot a padlón sem láttam, ezért is gyanakodtam a fellevegősödésre, bár nem igazán látom, hogy mitől lenne, mert újak a fékhengerek. Igaz a nem használat sem jó az autónak. Ha annak idején tudom, hogy ennyiből lehetne felújítani a munkahengereket, akkor nem költöm rá a kocsi 10%-át és akkor még lehet, sokat is mondtam, hiszen ilyen autót csak az akar venni, aki kifejezetten ezt a típust keresi. Nálam már több, mint 7 éve van, akkor jó ötletnek tűnt, azonban az anyagi helyzetem már nekem is elég sokat változott. És nem javult az elmúlt évekhez képest. Már többször is gondoltam, hogy eladom, mert most sűrűbben kellene autót használnom és bizony a városban nagy a fogyasztása.De amikor meg vezetem, akkor sajnálnék megválni tőle, hiszen még mindig szeretem, talán ez a baj.

Megpróbálom a légtelenítésre rávenni, aki általában az autót szerelgeti, bár eddig nem igazán kellett, csak a rutinkarbantartás. Utána beszámolok arról, hogy segített-e. Megveszem a szűrőt is, megnézem azon az oldalon, ahol javasoltad.

Előzmény: JAMIE222 (63247)