Nekem nem a kertemben volt, mert nincs kertem. A betondzsungel közepén élek a felső emeleten, és berepült hozzám egy barna, fiú imádkozó sáska még nyáron. El nem tudtam képzelni, mit keres itt. Adtam neki nevet, kapott enni. Tudom, milyen lába van, mert kézből etettem, és a függönyömön és az állólámpámon mászkált hónapokon át.

Gyerekkoromban "szándékosan" tartottam egy zöld lányt. Az volt a különbség, hogy vidéken éltem, én fogtam, és egy idő után elengedtem a kert végében.

A város közepén hova tegyem ki, ha berepült? Nyitva volt az ablak minden nap, ott ült rajta, ha ki akart volna menni, kimegy. Itt maradt.

Sejtettem, hogy ez lesz a vége, és a fiúk nem élik túl az őszt. Pont ezért nem is vittem ki a város szélére, ha itt akart lakni a nyár végén.

Elég rossz azért.