Afrikaans8
2012.10.06
|
|
0 0
22
|
Nem, állítólag csak egy barátja van, ővele viszont ritkán kefélnek - ahogy elmondta, kéthetente egyszer. Épp hozzá igyekezett egyébként, amikor leszólítottam. Egy nagyon lenge, világos nyári ruha volt rajta, én pedig már az Oktogontól mentem utána a 4-es-6-oson. A Nyugatinál, a posta közelében szólítottam meg. Első visszakérdezése az volt, hogy "a seggén kívül mit láttam eddig belőle". Megnyugtattam, hogy épp elég volt az, ott a WestEnd foteljaiban aztán, amikor először markoltam meg a fenekét, meg is jegyezte, hogy "végre eljutottam" a hőn áhított domborulathoz. Akkor már mindenféle értelemben kezemben éreztem az irányítást, és nem is csalatkoztam, amikor következő randira a másnapot és harmadnapot ajánlotta fel... Mindenesetre az összejövetelt követően elégedetten nyilatkozott a teljesítményemről, úgy fogalmazva, hogy ezt nem akarta kihagyni, és ő is "behúzta a strigulát". |
Előzmény: Törölt nick (21)
|
|