Pogány Zoltán:

Szeretlek, ősz...

Szeretlek, ősz... mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed,
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.

Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.

Tudom, a tavasz, nyár, tél... gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek

mély boldogságba - oh, dallamos dizőz! -
mert ősz-létemben míg csenghet ének,
mindig és örök vággyal szeretlek, ősz...