"
Műveleti felkészítés
1.A Honvédelmi népkomisszariátus átvételének és átadásának pillanatában háborús operatív terv nem létezik, nem kerültek kidolgozásra vagy nincsenek operatív tervek mind általános, mind pedig konkrét esetekre, konkrét szinteken.
A Főparancsnokság nem rendelkezik adatokkal a határzárás állapotáról. A katonai körzetek, hadseregek és front katonai tanácsainak adott kérdésben hozott döntései a Főparancsnokság számára ismeretlenek.
2. A legfelsőbb parancsnoki állomány és parancsnokságok operatív felkészítésének irányítása mindössze az adott munka tervezésében és direktívák kiadására korlátozódott. 1938 óta a honvédelmi népbiztos és a Legfelsőbb parancsnokság nem folytatott gyakorlatokat a legfelsőbb parancsnoki állománnyal és parancsnokságokkal. A körzetek operatív felkészítésének kontrollja szinte nem is került végrehajtásra. A honvédelmi népkomisszariátus le van maradva a csapatok modern háborúban történő operatív alkalmazásának kérdés-együttesének kidolgozásának terén.
3. A hadszínterek háborús felkészítése minden tekintetben gyenge. Ennek eredményeképpen:
a) a VOSzO nem mutatott fel kellő manőverező készséget a meglévő vasúti eszközök csapatszállításoknál történő alkalmazásában.
A vasúti szállítások hadszíntéren történő alkalmazásának működési rendje, mely pontosan meghatározná az NKPSz és VOSzO szervek funkcióit – nincs;
b)az országutak építése lassan folyik és ezt több szervezet végzi (Guzsdor, Glavdorupr, Gulag NKVD), ami az erő és anyagi források elaprózásához vezet, és nélkülözi az általános útépítési terveket;
c) a híradási hálózat kiépítése az NKSz vonalán erősen lemaradt, az NKO vonalán pedig 1940-ben teljesen tönkre lett téve, mivel a Főparancsnokság és a híradási Igazgatóság túl későn adta be az építőanyag-igénylést, így az nem került kirendelésre. A kábelezés és a préselt bronzvezetékek alkalmazása rendkívül korlátozott mértékben folyik;
d) repülőterek tekintetében rendkívül gyengén van felkészítve Nyugat-Belorusszia, Nyugat-Ukrajna területe, az ODVO és a ZakVO;
e) a hadszínterek műszaki előkészítésének világos és pontos tervei, melyek az operatív tervből fakadnának – nincsenek. A főbb védelmi sávok és a műszaki felkészítés rendszere nem lettek meghatározva;
f) a direktívák, amelyek megállapítanák az ÚR-ok 1940-es építését a körzetek számára, a Népkomisszariátus átvételének időpontjáig nem lettek kiadva.
A hadműveleti előtér rendszere véglegesen nem lett kidolgozva és ezt a kérdést a körzetekben eltérő módon oldják meg.
Az újonnan épülő erődített körzetek felfegyverzésének kérdései azonnali megoldást igényelnek, és ez elsősorban a nyugati határ menti ÚR-okra vonatkozik;
g)topográfia tekintetében a hadszínterek nem megfelelőképpen vannak előkészítve, és a csapatok szükségleteinek fedezése térképek terén nincs biztosítva."