Legalább időben kezded a dolgot:)
Az obi jól néz ki, de még odébb van a vége valamivel.
Amúgy ne tessék kapkodni!
Én is kezdő vagyok még, de azt már megtapasztaltam, hogy hamar el lehet költeni fényképezőkre és a kiegészítőkre egy rakás pénzt.
Figyelni kell az aukciót, és talán szerencséd lesz.
Ahogy korábban is írtam, nekem mind a keresők, mind pedig az objektívek 6000 ft. körüli összegbe kerültek darabonként, és mindez nem is olyan régen tavaly késő ősszel, illetve a tél elején történt.
Azóta is láttam több aukciót is ahol hasonló áron kelt el egy-egy obi, persze az is igaz, hogy akkor szinte soha nincs eladó darab, amikor éppen kéne.