ÖNGYILKOSSÁG

 

 

Az ifjú a semmibe tévedt.

Délelőtt volt, tíz óra éppen.

 

Csordultig telt a szíve lassan

rongyos szárnyakkal s rongy-pipaccsal.

 

Nem őriz már, villant agyába,

csupán egyetlen szót a szája.

 

És a kesztyűjét amint lehúzta,

édes hamut pergetett az ujja.

 

Egy nagy toronyra nyílt a balkon.

Ő volt már a torony s a balkon.

 

Látta, úgy van, amint akadozva

bámulta őt tokjában az óra.

 

Látta, hogy moccanatlan árnya

kinyúl a fehér selyem ágyra.

 

És ő, a mértani merevség,

tükrére emelte a fejszét.

 

Bezúzta, s a homály nagy sugárban

zuhogott a rejtelmes szobába.