ÖNGYILKOSSÁG
Az ifjú a semmibe tévedt.
Délelőtt volt, tíz óra éppen.
Csordultig telt a szíve lassan
rongyos szárnyakkal s rongy-pipaccsal.
Nem őriz már, villant agyába,
csupán egyetlen szót a szája.
És a kesztyűjét amint lehúzta,
édes hamut pergetett az ujja.
Egy nagy toronyra nyílt a balkon.
Ő volt már a torony s a balkon.
Látta, úgy van, amint akadozva
bámulta őt tokjában az óra.
Látta, hogy moccanatlan árnya
kinyúl a fehér selyem ágyra.
És ő, a mértani merevség,
tükrére emelte a fejszét.
Bezúzta, s a homály nagy sugárban
zuhogott a rejtelmes szobába.