.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,

mondják,

hogy az ember

legalább szeresse magát,

aki önmagát nem,

szeretni mást se képes...

de hát hogy is szerethetné

az, aki biztatásra a tükröt előveszi,

és nem lát ott szépet semmit,

helyette lát egy idegen arcot,

amelyik tükrözi nem csak a test,

de ami a nagyobb baj,

a lélek tunyaságát…

s ha előveszi a fényképét

egy régen volt kisgyereknek,

kinek még őszinte volt a játéka,

akkor fehéren feketén láthatja,  

mit tett, ó, nem is az idő:

inkább a tunyaság….

olyankor azt képet

elrejteni nem szabad,

ott kell lenni a szem előtt

áhított példaképnek

naphosszat,

példát nem a ránctalanságával,

de a tisztaságágával mutat…

oda visszamenni hosszú az út,

ha időben nem is,

de talán lehet lélekben,

s így magát az ember felújítva

 tekinthet a tükörbe bátrabban,

még a szeretetre is méltó is lesz

az arcképe

önmagának, és másnak.

 

2012. aug. 22.