mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27242

 

Nemes Nagy Ágnes

Patak

 

Én Istenem, te szép, hives patak,

Hová futottál, szökdeltél előlem?

Hol csillapítsam buzgó szomjamat?

S hogy bocsássak meg néked eltünőben?

Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,

Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,

S idegen-légiónyi kín fakaszt

Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.

 

 

Három vadkacsa úszik a vizen,

A part hosszát a király fia járja.

A feketékre céloz – úgy hiszem,

Már itt a szél – s a fehéret találja.

A víz egyetlen vadkacsát viszen,

– Már itt a szél! – habszínfehér a szárnya.

De iszonyúbb – itt a szél, úgy hiszem –

Ha néhanap a feketét találja.

 

 

*

 

Legalább biztosan repülj, golyó!

Húszezer éve szoktatunk a rendre.

– A takaró szegélyén indigó-

Színű betűkkel állt nyomtatva: „elme”.

És indigó-színben foltosodó

Az elmeosztály rácsa közt a gyenge

Vénájú kar, különben, mint a hó,

Ha olvad, – és szétolvadt. Ez a rendje.

 

*

 

 Ne vígy kórházba, ne engedj oda!

 Iszonyú szag búvik az ételekben.

 De jobb talán a rendőrőrszoba?

 Szűköl a test, hogy vére, csontja freccsen,

 Vagy jobb abroncs-bontó éjszaka,

 Hol szétárad az elkerülhetetlen,

 S az ember csak füleli, tétova:

 Hogy bugyborog a szív a rettenetben.

 

 *

 

 Hová futottál, szép, hives patak?

 A deli szarvas képe hol a habban?

 A hab vadkacsát úsztatón dagad,

 Vagy gyenge vénán bujdokol apadtan,

 Freccsen a vér, a rémület fakad,

 Az éjszakai abroncs szertepattan –

 Hogy csillapítsam buzgó szomjamat,

 S bocsássam meg, mi megbocsáthatatlan?

 


 

Előzmény: mousot (27241)