möndikk Creative Commons License 2012.08.12 0 0 19182

"Tehát ha decmeberben entán úton voltak a Rajnáoz, az nem számít "téli népvándorlásank"?"

 

Ha a vandálok a Visztulától indulva elérték a Rajnát, majd elárasztották egyész Galliát, és minderről jan 1-én számol be valaki, az azt jelenti, hogy legkésőbb május-junius táján el kellett indulniuk. És ha decemberben még éppen "árasztották" Galliát, akkor ez nem azt jelenti, hogy téli népvándorlás volt, hanem azt, hogy nem tudták hamarabb elérni a telelésre kiszemelt területet.

 

De egyébként egy jan 1-én már befejezett "elárasztás"  Lehet, hogy dec 29-én fejeződött be, lehet, hogy szept. 29-én.

Nincs róla pontos híradásunk, akárhogy is csűröd-csavarod a forrásaidat.

 

"Ha ezek után az első germán harcos december 31-én ment át a Rajna jegén. és őt a következő napokban, sőt hetekben követte őt az egész nép Galliába, akkor az egész nép átkelt - igen, nem biztos hogy egyetlen napon - de ÁTKELT  a FOLYÓN, TEHÁT MÉGISCSAK VOLT TÉLI NÉPVÁNDORLÁS."

 

Ne légy gyerekes.

Ha az első germán harcos dec. 31-én átkel a Rajnán, akkor a túloldalon (ellenséges területen) pár hónapos harccal fel kell számolni az ellenség ellenállását, majd békét kell kötni, a békekötés ismeretében a népnek fel kell készülni a költözéshez, és máris indulhatnak.....valamikor nyáron.

 

""Lehet, hogy germán hadak valóban átlépték a rajnát ami épp be volt fagyva jan 1-én."

 

Hát persze  .... És vitték a családjukat is - így már valóban EGÉSZEN MÁS!!!

Merthogy ez a szöveg épp törzset írt, nem "hacosokat" - azt ugynais most Te írtad."

 

 

"e támadással szemben a birodalom mártehetetlen volt."

 

Ezt viszont a forrásod írta. Most képzeld el, ahogy a germán gyerekek támadnak a Római Birodalomra, miközben a germán nők az ellenségtől kemény harcokban elveszik az országukat.

Vagy netán mégis inkább otthon maradtak, és várták a harcok kimenetelét?

 

"Ugye nem azt akarod mondani, hogy dec 31-n, vagy jan 1-n föderatinak ismerték el a barbárokat, és ki is osztották nekik a föld egyharmadát?"

 

Nem, nem akarom - miért is tenném, amikor ugye nem ez van odaírva."

 

Ja, ha az van odaírva, akkor biztos úgy is volt:-((((

(Ráadásul tényleg nem is az van odaírva, csak te értelmezed hibásan.)