Harcos Katalin

Hajnalodik

 

Oszlik a homály már a hegytetőn.

Fény lopakodik az égre nesztelen,

végigsimít az erdőn és mezőn,

majd csókokat hint szét szemérmesen.

 

Hallom sóhajtani az ébredőt:

ásítva nyújtózik a pirkadatban…

elkap egy csintalan bárányfelhőt

s törülközőnek használja titokban.

 

Tükörnek nézi a fák közti tavat,

s úgy rendezgeti kócos ágait,

hogy a közelgő bűvös pillanat

méltón hintse rá napsugarait.

 

Zajosan mosakszik, és dalol már

a felélénkülő színes sereg:

a csivitelő sok vidám madár

lásd, tócsákban, és porban hempereg.

 

Tűnik a köd és szárad a harmat.

Nap bukfencezik a hegyormokon,

arany palásttal mindent betakargat

majd kuncogva a kék égre oson.