Federico García Lorca élete 27. rész

 

Az utolsó művek, Bernarda Alba háza (1936)

 

Május végén az újságok egy új Lorca színműről tettek említést, az Aurélia unokahúgom álmai-ról, melynek csak az első felvonása maradt fenn, és lehetséges, hogy több nem is készült el belőle. A cím a költő egyik unokatestvérére utal, s a darab nosztalgikusan idézi meg azt a gyerekkori élményt, mikor a 10-11 éves Federico szerelmes volt a nála 13 évvel idősebb lányba, aki hamarosan férjhez ment. A műben szereplő gyerek és Aurélia kapcsolatában a költő ismét csak az elveszített vagy lehetetlen szerelem érzését fejezte ki, mint oly sok más munkájában.

 

Nyár elején lázas eufóriában dolgozott egy másik színdarabon, és barátai szerint elégedettebb volt vele, mint bármely korábbi írásával. Ez a mestermű a Bernarda Alba háza címet kapta, s azt írta róla az egyik újság, hogy a spanyol szexualitás drámája. „Nincs benne egy csepp költészet sem! Valóság! Igazi realizmus!” – újságolta mámorosan a költő barátainak, s lelkesedésében kész volt bárkinek felolvasni a színművet, aki hajlandó volt meghallgatni.

 

Bernarda Alba alakját valós személy ihlette Federico gyermekkorából. Az uralkodó hajlamú asszony Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban, de jó néhány más szereplőt is hús-vér személyekről mintázott a költő, természetesen megváltoztatva vagy eltúlozva a tényeket.

A mű nyelvezete is Asquerosa lakóinak beszédét idézi, de a darabbéli falu befelé forduló jellege, a hihetetlenül hosszú gyászidő, a függönyök mögött leselkedő szemek, a ritkaságszámba menő szexuális botrány, az aratók érkezése nyaranta, a könyörtelen hőség inkább Fuente Vaquerosra, Federico szülőfalujára utal.

A dráma témája a zsarnokság, s Bernarda a képmutatásával, inkvizítori katolicizmusával, azzal a törekvésével, hogy elnyomja más emberek szabadságát, olyan mentalitást képvisel, mely az akkori jobboldali gondolkodást jellemezte. A legkisebb lány, Adela, aki a dráma végén eltöri zsarnok anyja botját vagyis a hatalom szimbólumát, kétségtelenül Lorca legforradalmibb nőalakja. Elutasítja azt a törvényt, hogy a látszatot minden áron fenn kell tartani, hogy a férfiak felsőbbrendűek a nőknél, s határozottan kimondja, hogy joga van a saját szexualitásához. Adela szavai világos utalást tartalmaznak Jézus keresztre feszítésére: „Jöjjön ellenem akár az egész falu, csak perzseljen tűzujjával, hajszoljon minden erénycsősz: előttük veszem föl a töviskoszorút, ami kijár a házasember szeretőjének.”

A költő egész életén át azt tanácsolta az embereknek, hogy ne álljanak ellen a belső ösztöneiknek, s a dráma szintén ilyen üzenetet hordoz. A kézirat végén a június 19-i dátum szerepel, s Lorcát pontosan két hónap múlva gyilkolták meg a Bernarda Albához hasonló mentalitású falangisták.

 

Akkoriban készített vele interjút egy politikai karikaturista, melyben a költő éles hangon bírálta a a szélsőjobboldali provokációkért felelős granadai középosztályt. Támadta azt a mítoszt is, mely szerint a mór királyság uralmának összeomlása a kereszténység dicsőséges győzelmét jelentette volna a pogányság fölött. A fasizmussal és a kommunizmussal kapcsolatos válaszait azonban utólag töröltette, mert nem szeretett volna túl mélyen belebonyolódni a politikába, elegendőnek érezte, hogy korábban már többször állást foglalt a fasizmus kérdésében.

Nem akart csatlakozni a Kommunista Párthoz sem, hiába unszolták egyes barátai, nem volt hajlandó aláírni egy kommunista kiáltványt, és nem jelent meg a Maxim Gorkij halála alkalmából rendezett összejövetelen. „Forradalmi vagyok, mint minden igaz költő, de sosem fogok politizálni.” – hangoztatta.

 

Ugyanakkor nagyon aggódott a fasizmus terjedése, a köztársaság elleni katonai összeesküvésről szóló híresztelések, a kormány tehetetlensége, a növekvő zűrzavar és erőszak miatt. Egy napon becsapott madridi lakásuk ablakán egy eltévedt golyó, s a költő rettegve faggatta barátait arról, hogy mit kellene tennie ebben a kétségbeejtő helyzetben.

Végül a tanácsok ellenére úgy határozott, hogy Granadába megy a szüleihez, akik már hetekkel korábban odautaztak, s ez végzetes döntésnek bizonyult.

 

Július 13-án Martínez Nadal kísérte ki a vasútállomásra Federicot. A költő előtte átadott barátjának egy csomagot azzal a megbízással, hogy halála esetén semmisítse meg a tartalmát. A papírok többek között A közönség című dráma kéziratát tartalmazták, melyet Nadal megmentett az utókor számára.