Federico García Lorca élete 25. rész

 

  Diadalmenet Barcelonában, A sötét szerelem szonettjei (1935)

 

Szeptemberben Margarita Xirgu nagy sikerrel vitte színre a Barcelona Színházban a Yermát, melyet a madridi bemutatóhoz hasonlóan hatalmas várakozás előzőtt meg és ellentmondásos sajtóvisszhang követett.

 

Szeptember végén, hét év szünet után Federico ismét együtt töltött néhány napot Dalíval és megismerkedett a festő feleségével. Egy interjúban lelkesen számolt be arról, hogy Salvadorral közös munkát terveznek, s hogy nagyobb köztük az egyetértés, mint valaha: „Lelki ikertestvérek vagyunk… Salvador Dalí egy zseni.” – nyilatkozta.

 

Az interjúk mellett irodalmi összejöveteleken és banketteken vett részt, versfelolvasásokat tartott, s bármit mondott vagy tett, az megjelent az újságokban. Ő volt a legfőbb beszédtéma a városban, ahogy korábban Havannában és Buenos Airesben.

 

Október elején villámlátogatásra utazott Madridba egy rádióközvetítés miatt, melyen újra elismételte, hogy a kortárs színháznak nagyon nagy szüksége lenne a megfiatalodásra, saját munkáival kapcsolatban pedig elmondta, hogy a Don Perlimplín-t szereti legjobban a színművei közül, s hogy forradalmian új darabokat is írt. „Az emberek félnek attól, hogy önmagukat lássák a színházban… Szeretném kifejezni annak a korszaknak a társadalmi drámáját, amelyben élünk, és próbálom  megtanítani a közönséget arra, hogy ne féljen bizonyos helyzetektől és jelképektől.”

 Ugyanakkor több ízben hangot adott politikai elkötelezettségének, kifejezte a fasizmussal szembeni gyűlöletét, Oroszország iránti szimpátiáját, és nevét adta egy Mussolini ellenes nyilatkozathoz.

 

Novemberben Margarita Xirgu Valenciában is bemutatta néhány alkalommal a Yermát.

A költő egyik közeli barátja később elmesélte, hogy a városban Federico türelmetlenül és aggódva várta szerelme megérkezését Madridból. Ezek az érzelmek visszhangzanak néhány akkor komponált költeményben, melyek A sötét szerelem szonettjei címet viselő versciklushoz tartoznak. A szerelemre alkalmazott „sötét” jelző nyilvánvalóan a homoszexuális szerelemre, a tiltott szenvedélyre utal, mely miatt az intoleráns társadalom üldözte és zaklatta a szerelmeseket.

Lorca pár hónappal a halála előtt felolvasta e verseket bizalmas barátainak, de csak negyvenöt év múlva jelent meg nyomtatásban együtt a tizenegy költemény.

(Megjegyzés: Ian Gibson nyolcvanas években írt könyve szerint a szonettek ihletője a már többször említett Rafael Rodriguez Rapún lehetett. Csak 2012. tavaszán derült fény arra, hogy valószínűleg inkább Juan Ramírez de Lúcas-hoz, a Lorcánál majdnem húsz évvel fiatalabb egyetemi hallgatóhoz íródtak a versek, aki a költő utolsó szerelme volt.)

 

Valencia után Federico és Margarita visszatértek Barcelonába, ahol elkezdték próbálni a Vérnászt a Teatro Principal-ban Cipriano Rivas Cherif rendezésében. A költő maga látta el a zenével kapcsolatos feladatokat, s ő kísérte zongorán a drámában elhangzó bölcsődalt. A november 22-i premier természetesen nagy sikerrel zajlott le, s szinte az összes kritika dicsérte a darabot és az előadást.

 

De minden addigi várakozást felülmúlt az az izgalom, mely a soron következő Rosita leányasszony december 12-i bemutatóját előzte meg. A legfőbb madridi színikritikusok repülővel érkeztek Barcelonába, s a premier éjszakáján még a városközpont szórakozóhelyein is síri csönd honolt, mert a tulajdonosok, valamennyien a költő barátai, mind ott voltak a színházban.

A hatalmas siker után az újságok szinte ódákat zengtek a darabról. Leírták, hogy Lorca Csehovhoz hasonlóan mestere a kimondhatatlan kifejezésének, hogy csodálatos módon egyszerre késztette sírásra és nevetésre a közönséget, és ezzel a művével is bizonyította, ahogy előzőleg a Vérnásszal és a Yermával, hogy lehetséges magas művészi értéket hordozó darabot írni a nagyközönség számára Spanyolországban.

 

Decemberben még egy népdalokról szóló zenés előadásával és a Tamarit kert verseinek első nyilvános felolvasásával is ámulatba ejtette hallgatóit. Újságcikkek, vacsorák, kirándulások követték egymást, s mindezt betetőzte egy hatalmas bankett Karácsony előtt, melyen Katalónia művészeinek és értelmiségének krémje jelen volt. Valószínűleg soha, még Buenos Airesben sem kapott a költő ennyi ünneplést és szeretetet, mint ezekben az utolsó barcelonai napokban, mielőtt visszatért Madridba.