Federico García Lorca élete 21. rész

 

A csodálatos vargáné, Mariana Pineda, Montevideo, búcsú Argentínától (1933-1934)

 

Federico már a Buenos Airesbe érkezését követő napokban megismerkedett a nála hat évvel fiatalabb Pablo Neruda chílei költővel, akinek akkoriban jelent meg az első verseskötete, és kezdett ismertté válni az irodalmi körökben. Neruda és Lorca nagyon jó barátok lettek, s egy tiszteletükre rendezett irodalmi összejövetel alkalmából különleges beszédet eszeltek ki a bikaviadalok ihletésére: Rubén Darío nicaraguai költőre emlékezve felváltva mondták a mondatokat, mint mikor a viadalon két matador egyszerre játszik a bikával. Együttműködésük és lelki összhangjuk megnyilvánulása volt az is, hogy Federico tusrajzokkal illusztrálta Neruda gyötrelmes érzelmeket kifejező verseskönyvét, melyet áthatott a halál rögeszméje és a burzsoá értékek dühös elutasítása.

 

December 1-jén, nem sokkal a Vérnász 100. előadása után, bemutatták A csodálatos vargáné bohózatot az Avenida Színházban Lola Membrives-szel. Lorca részt vett a próbákon felhasználva a Barraca Színházzal szerzett tapasztalatait, s ez a mű is hatalmas sikert aratott. Pár hét múlva megtoldotta az előadást egy zárószámmal, mely három dramatizált spanyol népdalból állt, s a közönség még jobban el volt bűvölve.

 

Év végén kiadták a Cigány-románcok verseskötetet, melynek példányait szinte egy éjszaka alatt elkapkodták. Az egyik barátjának dedikált könyv címlapjára  Federico készített egy rajzot, s felírta rá azoknak a helyeknek a nevét, melyeket a legjobban szeretett a világon: Buenos Aires, Granada, Cadaques és Madrid szerepelt a lapon, valószínűleg azok a helyszínek, melyekhez valamilyen nagy szerelmi élménye fűződött.

Nem tudjuk, hogy Buenos Airesben volt-e szerelmi viszonya valakivel, csak az bizonyos, hogy nagyon vonzódott egy kommunista eszméket valló, amatőr színészként is működő, ifjú villamosvezetőhöz, de a fiú nem volt hajlandó vele testi kapcsolatra.

 

A színházi sikereken felbuzdulva Lola Membrives szeretett volna még mást is bemutatni a spanyol varázslótól. Mivel a Yerma még nem készült el teljesen, a Mariana Pineda tűnt a legjobb lehetőségnek. Lorca érhető módon aggódott amiatt, hogy ez az ifjúkori darabja esetleg megbukhat, január 12-én mégis megtartották az első előadást, ami valóban nem hozott sikert, csak egy érdekesség maradt a város igényes közönsége számára.

 

Ebben a helyzetben a színésznő próbálta rávenni Federicot, hogy minél előbb fejezze be a Yerma-t. Január végén Montevideoba utaztak pár hétre, ahol a színésznő remélte, hogy végre el fog készülni a darab utolsó felvonása, de csalódnia kellett. Lorcát szinte folyamatosan ostromolta az uruguayi sajtó, partikra hívták, felkérték, hogy tartson elóadásokat, melyekkel ismét sok pénzt keresett, így nem jutott ideje a Yerma-ra.

 

Ugyanakkor átdolgozta Lope de Vega: A balga dáma című színművét Eva Franco és társulata számára, és szokásos precizitásával megrendezte a zenés-táncos elemekkel színesített előadást. A Buenos Aires-i bemutató1934. márciusában nagy sikert aratott. Szintén március elején Lola Membrives egy különleges műsort szervezett a költő tiszteletére, melyen egy-egy felvonást játszottak három Lorca darabból, a szerző pedig jeleneteket olvasott fel a Yerma-ból a lelkesen ünneplő közönségnek.

 

A hazaindulás előtt pár héttel Federico interjút adott, melyben szokatlanul őszinte vallomások hangzottak el. Többek között azt ecsetelte, hogy ellentmondás van az emberek önmagukról kivetített képe és gyötrelmes, félelmetes belső világuk között, melyet próbálnak elrejteni, mint egy csúnya bűnt. Elárulta, hogy növekvő hírneve egyre sebezhetőbbé teszi őt: „Mintha élne bennem egy másik ember, aki kigúnyol a félénkségemért.”  

Eva Franco színésznőnek egy alkalommal azt mondta, hogy szégyelli magát a nyilvánosság előtt, s mindig úgy érzi, mintha alaposan vizsgálgatnák. Már évekkel korábban Margarita Xirgunak is mesélt belső ellentmondásairól, hogy egyrészt szüksége van arra, hogy megmutassa önmagát másoknak, ugyanakkor fél attól, hogy belelátnak.

Sosem kockáztatta meg, hogy papír nélkül beszéljen a színpadon csodálatos beszédkészsége, spontaneitása, elbűvölő személyisége ellenére. A Barraca tagok tanúi voltak, mikor igazgatójuk az egyik előadás bevezető beszédéhez elfelejtette felvinni a papírját a színpadra, s zavartan elpirulva csak néhány esetlen szót volt képes improvizálni.

 

Az elutazása előtti napon előadta egy zártkörű közönségnek a Don Cristóbal bábjáték új változatát, melyben argentin barátait is parodizálta, s az esemény rendkívül vidám hangulatban zajlott.

Az utolsó éjszakán megkérte kedves ismerőseit, hogy másnap tegyenek úgy, mintha ő csak a közelbe utazna egy rövid időre, mert nagyon megviselik a búcsúzások.

 

Március 27-én hatalmas tömeg gyűlt össze a kikötőben, s az elváláskor Lorca egy csomagot nyújtott át barátainak, melyről a hajó elindulása után derült ki, hogy vastag köteg bankjegyet tartalmazott. Ez az eset is bizonyította, hogy Federico hajlamos volt nagylelkűen megajándékozni másokat.