Federico García Lorca élete 14. rész

 

Kuba (1930)

 

Lorca már kisgyermekkora óta rajongott Kubáért, élvezettel hallgatta egyik nagynénje habanéráit (havannai dalait), és megcsodálta apja Havannából rendelt szivarjainak dobozán a képeket. 24 éves korában megismerkedett egy kubai költővel, José Chacón y Calvoval, aki sokat mesélt neki a szigetről. Még mielőtt Kuba földjére lépett volna, biztos lehetett abban, hogy nagyon jól fogja itt érezni magát.

 

A Kubai Hispánia Intézet képviselői várták a kikötőben, s elszállásolták egy hotelben, melynek környéke hasonlított Andalúziára, s a forró éghajlat, az emberek hangos beszéde is Spanyolországot idézte. Ott tartózkodása alatt a költő egyre inkább úgy érezte, hogy Andalúzia és Kuba vérmérséklete és kultúrája finom szállal kapcsolódik össze. Az ország szépsége, elevensége, zenéje, szokásai csodálattal töltötték el, de a csokoládébarna bőrű, szép testű mulatt fiatalok is ámulatba ejtették, s bizonyos jelek arra utalnak, hogy Havannában alaposan megváltozott Federico magánélete.

 

Megérkezése után felvette a kapcsolatot egy zenerajongó spanyol párral, Antonio Quevedoval és feleségével, akiket Manuel de Falla kért meg levélben, hogy gondoskodjanak Kubában az ő kedves költő barátjáról.

 

Lorca öt előadást tartott Havannában és párat más városokban diadalmas sikereket aratva. Többek között a Képzelet, ihlet, menekülés új változatával, A bölcsődalok, A költői kép Don Luis de Góngoránál és A cante jondo címűekkel lépett fel.

Egy Santiago de Cuba-i meghívás és az afrokubai son zene inspirálta a Kubai néger son versét. Federico szinte rabja lett ennek a zenei stílusnak, összebarátkozott a legjobb son zenészekkel, de érdeklődéssel fordult minden afrikai eredetű szokás, jelenség felé, és a fekete közösségek életéről írt újságcikkek is izgatták. A faji megkülönböztetés kérdésében a feketék pártján állt, s a diktatúrával szemben a kubai politikai ellenállókat támogatta.

 

Egy guatemalai költő, Luis Cardoza y Aragón révén rajongója lett az Alhambra Színháznak, mely a társadalmi igazságtalanságok ellen irányuló szatírákra specializálódott a kubai diktatúra idején. Cardoza később beszámolt Lorca lenyűgöző személyes varázsáról, a ráktól és a haláltól való rögeszmés félelméről, munkamódszeréről, hogy csak akkor írt, amikor már nem tudta elviselni azt a feszültséget, hogy nem fejezheti ki az érzelmeit.

 

Egymást követték az irodalmi összejövetelek, felolvasó estek, népdal éneklések, partik, tengerparti séták, és a körülrajongott költő boldognak látszott. „Ez a sziget egy paradicsom” –írta szüleinek beszámolva sikereiről, élményeiről és a kubaiak kedves vendégszeretetéről.

 

Összebarátkozott a bohém, művészetkedvelő, gazdag Loynaz családdal, akiknek pazar kastélyában hamarosan úgy mozgott, mintha csak otthon lenne, írt, zongorázott, olvasott, szavalt, történeteket mesélt, whiskyt ivott. Flor Loynaz-szal éjszakánként szórakozni jártak, s a költő sosem tért vissza a szállodájába hajnal előtt.

Sok anekdota keringett Havannában Federico szerelmi kalandjairól, két fiatal, jó külsejű fiúval bizonyosan volt szerelmi kapcsolata, valószínűleg a jómódú családból származó Juan Ernesto Pérez de la Ríva-val töltötte a legboldogabb pillanatait.