Federico García Lorca élete 8. rész

 

Don Perlimplín, Óda Salvador Dalíhoz (1926)

 

1926. elejére már többé-kevésbé megírta a Don Perlimplín és Belisa szerelme a kertben címet viselő, humoros és groteszk elemekkel átszőtt kis drámai mesterművét, mely a Don Cristóbal-hoz és A csodálatos vargáné-hoz hasonlóan az öregedő férj és fiatal feleség témáját dolgozza fel, de sokkal bonyolultabb módon. Don Perlimplín szüzességének és impotenciájának lelki okai vannak, melyek halott, domináns anyjával kapcsolatosak. Körmönfont öngyilkosságával nem csak saját magát váltja meg a szerelmi gyötrelemtől, hanem ifjú feleségét, Belisát is felszabadítja.

 

Erre az évre esett Luis de Góngora, a hosszú ideig megvetett spanyol költő halálának 300. évfordulója, s Lorca ebből az alkalomból februárban előadást tartott Granadában A költői kép Don Luis de Góngoránál címmel, mely feltárta, hogy sok ponton kapcsolatot talált Góngora művészete és a saját költészete között.

 

Áprilisban először jelent meg a sajtóban az Óda Salvador Dalíhoz című nagyszabású vers, az egyik legszebb spanyol diadalének a barátságról, mely kifejezte Lorcának a festő és a kortárs festészet iránt érzett nagyrabecsülését. A külföldi kritikusok dicséretét is kivívó költemény elégedettséggel és büszkeséggel töltötte el Dalít.

 

Federico tavasszal örömmel költözött vissza a fővárosi diákrezidenciára, ahol végre találkozhatott szeretett barátjával, Salvadort azonban hamarosan végleg kizártak a Szépművészeti Akadémiáról.

Azon a tavaszon, mikor nagy sikerű felolvasást tartott a verseiből Kasztíliában, megismerkedett Jorge Guillén költővel és irodalom professzorral, akinek nagyon csodálta a költészetét, ugyanakkor Guillén is nagyra értékelte Lorca munkáit, és fényes jövőt jósolt a fiatal költőnek.

Madridban sikerült személyes kapcsolatba lépnie a híres Margarita Xirgu színésznővel is, aki megígérte Federiconak, hogy elolvassa a Mariana Pineda drámát.

 

A nyarat szokás szerint a családjával töltötte Andalúziában, tovább dolgozott a Cigány-románcok-on, és próbálta előmozdítani a Mariana Pineda ügyét, melyet Margarita Xirgu bizonyára elfelejtett elolvasni, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak.

 

Federicot egyre inkább korholták a szülei azért, mert irodalmi ténykedésének semmilyen gyakorlati haszna nem mutatkozott, miközben öccse már szép akadémiai karrierrel dicsekedett. Ekkoriban rögeszméjévé vált, hogy muszáj megpróbálkoznia neki is az egyetemi karrierrel, és Jorge Guillén-t ostromolta levélben arra vonatkozó kérdéseivel, hogy miképp válhatna belőle irodalom tanár. Dalínak is írt elhatározásáról, aki azonban igyekezett meggyőzni a költőt arról, amit valószínűleg maga is érezhetett a szíve mélyén, hogy nem a tanári hivatásra rendelte őt a sors.

A festőt azon a nyáron kezdte el megszállottan foglalkoztatni Szent Sebestyén, aki nem csak Cadaques védőszentje volt, hanem burkoltan a homoszexuálisok és szadomazochisták jelképe is. Lorca is osztozott barátja lelkesedésén, és a mártírról vetített képes előadás sorozatot készített.

 

Októberben előadást tartott Granadában Pedro Soto de Rojas 17. századi granadai költőről, akit ugyanúgy csodált, mint Góngorát. Egyre türelmetlenebbül aggódott a Mariana Pineda sorsa miatt, de egy barátja, Melchor Fernández Almagro közbenjárásának köszönhetően végül Margarita Xirgu színésznő elolvasta a drámát, és novemberben ígéretet tett arra, hogy be fogja mutatni Madridban vagy Barcelonában.