Federico García Lorca élete 6. rész

 

Cigány-románcok és A csodálatos vargáné elkezdése (1924)

 

Lorca 1924. nyarán, Asquerosaban kezdte el írni a Cigány-románcok sorozat első költeményeit, melyek közvetlen folytatását képezték az Andalúz dalok versciklusnak.

A költő számára egyre inkább a cigányok kezdték szimbolizálni az andalúz lélek legmélyebb sajátságait. A balladák főszereplője valójában maga Granada, a nagy, sötét Gyötrelem, a láthatatlan Andalúzia, s a versek káprázatos felszíne és lüktető elevensége mögött felsejlik a költő saját végzetének, erotikus kudarcának megjelenítése. Federico mint született vándorénekes, különös tehetséggel adta elő ezeket a műveket.

Az 1927-ig megírt összesen 18 cigány-románc a spanyol irodalom legnépszerűbb kötetének számít, s alig van olyan eleme, mely ne foglalkoztatta volna a spanyol és külföldi irodalomtudósokat, kritikusokat.

 

Ugyanezen a nyáron belekezdett A csodálatos vargáné című bohózat megalkotásába, mely szintén az andalúz néphagyományokhoz kapcsolódik, s számos jelenetét a költő gyermekkori emlékei ihlették. A tökéletes egyensúllyal és szimmetriával rendelkező darabban Lorca szülőföldjének metaforikus nyelvezete szólal meg, s a bohózatot átható humor ellenére ismét feltűnik a szerelmi kudarc és a meddőség témája, Federico állandóan visszatérő rögeszméi.

 

1924. őszétől ismét a madridi Residencia de Estudiantes-ben lakott. Felújította kapcsolatát Gregorio Martínez Sierra színházigazgatóval, akire nagy hatást gyakorolt A csodálatos vargáné, s főleg a Mariana Pineda, ezért Federico nagyon bízott abban, hogy hamarosan mindkét darabját be fogják mutatni, de csalódnia kellett. A Mariana Pineda csak három évvel később, A csodálatos vargáné pedig csak hat év múlva került színpadra.

 

Ezen az őszön kezdődött barátsága Rafael Alberti-vel, a fiatal, jóképű andalúziai költővel, aki akkor már kezdett hírnevet szerezni magának Madridban, és hamarosan rendszeres látogatója lett a diákrezidenciának, ahol részt vett Federico baráti körének hóbortos játékaiban.

Lorca 1921-1924 között sok olyan verset alkotott, melyek a diákszálló hangulatát idézik. Ezek a költemények pár évvel később Dalok címmel jelentek meg.

 

Szintén 1924. őszén történt, hogy Federico egyik barátja egy 19. század eleji francia könyvben szereplő különleges rózsáról mesélt a költőnek, mely csak egy napig él és napszakonként változtatja a színét. Az elmúló időt, a szerelem végességét szimbolizáló virág adta az ötletet Lorcának a későbbi Rosita leányasszony vagy a virágnyelv című színdarabjához.