Federico García Lorca élete 4. rész

 

Versek könyve és Andalúz dalok (1920-1922)

 

Az Impressziók és tájak könyv és A halálthozó pillangó színdarab sikertelenségének hatására Federico apja nem hitte igazán, hogy elsőszülött fia képes lesz valaha is megélni az írásból, ezért próbálta őt rávenni arra, hogy teljesítse vizsgáit a Granadai Egyetemen. Barátai segítségét igénybe véve Lorca nagy nehezen letett két vizsgát, ezért apja megengedte neki, hogy 1920. októberében visszamenjen a fővárosi diákkollégiumba.

 

Madridban új verseket írt, s az elmúlt két év költeményeit is felhasználva egy verseskötet kiadását tervezte, melynek összeállításában öccse, Francisco segédkezett. A Versek könyve 1921. júniusában jelent meg Federico apjának költségén, de nem kapott széles körű figyelmet, s a kritikák is csak mérsékelten votak kedvezőek.

 

1920. végétől elkezdte az eredetibb szerkezetű és nyelvezetű szvitek megkomponálását, melyeket a 17-18. századi zenei szvit mintájára alkotott meg. Ezek a költemények már jelentős fejlődést mutattak az előzőekhez képest annak ellenére, hogy témájuk továbbra is a kudarcra ítélt szerelem és az elveszett gyermekkor utáni vágyakozás maradt.

 

1921. nyarán Federico flamenco gitárleckéket vett két cigány zenésztől, mert egyre inkább elkezdte érdekelni a népzene, s belekezdett egy bábjátékszerű bohózat írásába is, a Don Cristóbal és Doňa Rosita tragikomédiája címűbe, hogy feltámassza haló poraiból ezt az andalúz néphagyományt.

Közben egyetemi tanulmányait teljesen elhanyagolta, végleg lemondott arról, hogy a filozófia és az irodalom kurzust elvégezze, de eltökélte, hogy jogi tanulmányait befejezi, ezért ősszel folytatta a szenvedést az egyetemen.

 

Szintén 1921. nyarán történt, hogy részt vett Manuel de Falla zeneszerzővel együtt a jövő évben Granadában megrendezendő Cante Jondo Fesztivál előkészítésében. Az akkor már nemzetközi hírű, de nagyon szerény és segítőkész komponista barátsága Federicoval még az előző évben kezdődött és mindinkább megerősödött. A mester nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ifjú költő elmélyítse a népzene területén szerzett tudását.

A cante jondo (az ősi andalúz népdal, melyet a cigány flamenco énekesek adtak elő) egy újabb versciklus megírását ihlette 1921. novemberében, mely Andalúz dalok címmel csak tíz évvel később jelent meg. Ezekben a versekben az ősi zenére jellemző gyötrelem fejeződik ki, a költemények témáit a halál, a boldogtalan szerelem, a kétségbeesés képezik, a sűrű, metaforikus nyelv pedig az ultraizmus bizonyos fokú hatását mutatja.

 

Miközben Federico a verseken dolgozott, összeállított egy előadást is a cante jondo-ról Falla útmutatásai szerint, melyet 1922. februárjában olvasott fel a Művészeti Klubban. Az előadás bizonyította, mennyire azonosult a flamenco énekesekkel, akik véleménye szerint médiumként fejezik ki az emberek legmélyebb érzéseit, kollektív tudattalanját.

 

Az 1922. júniusában nagy sikerrel lebonyolított Cante Jondo Fesztiválon elszavalta néhány versét az Andalúz dalok ciklusból, s a granadai újságok azt írták másnap, hogy ő volt az est sztárja, sőt megjósolták, hogy hamarosan ünnepelt költő válik belőle.