Federico García Lorca élete 1. rész

 

Gyermek- és kamaszkor (1898-1915)

 

 

Federico García Lorca, teljes nevén Federico del Sagrado Corazón de Jesús García Lorca 1898. június 5-én látta meg a napvilágot Fuente Vaquerosban, egy Granadához közeli faluban, Federico García Rodriguez gazdag földbirtokos és Vicenta Lorca Romero tanítónő esküvője után majdnem pontosan kilenc hónappal.

 

Federico apját, aki öt évvel korábban veszítette el első feleségét, s 39 éves volt első gyermeke születésekor, érzékeny, toleráns, segítőkész, méltóságteljes, a döntéseiben megfontolt, jó humorú embernek tartották. Egész életében demokratikus, republikánus nézeteket vallott, mindig igyekezett jól bánni a neki dolgozó emberekkel, s ezzel kivívta a szegények tiszteletét és néhány vele egyenrangú földbirtokos ellenszenvét.

A nála 11 évvel fiatalabb Vicenta Lorca Romero erős egyéniségű, a művészetekre fogékony nő volt, aki fiatalon elhunyt apját sosem ismerhette, huszonéves korában anyját is elveszítette, de képes volt megszerezni a tanítónői diplomát. Federico születése után négy gyermeknek adott még életet, melyek közül az első két éves korában meghalt. Francisco négy, María de la Concepción (Concha) öt, Isabel pedig tizenegy évvel később született Federiconál.

 

A kicsi Lorca nem tudott részt venni a gyorsaságot és ügyességet igénylő játékokban, mert az egyik lába picit rövidebb volt a másiknál, ezért esetlen mozgás jellemezte, de kedves, barátságos természete miatt népszerű gyereknek számított a faluban, ahol nagyon sok unokatestvére lakott.

Nagy hatást gyakorolt rá a szülőföldje, csodálta a természetet, a szántóföldeket, a vidék állatait és a földeken dolgozó embereket. Egyik kedvenc játéka volt, hogy a papot utánozva misét tartott a családnak és a szolgálóknak, majd a faluba érkező bábszínház ragadta meg képzeletét, s nagy örömét lelte a bábozásban. Az érzékeny lelkű gyermek korán tudatára ébredt az emberek közötti igazságtalan társadalmi különbségeknek, a világban létező szegénységnek és szenvedésnek.

 

Fuente Vaqueros nagy mértékben formálta Lorca költői érzékenységét. Felnőttkorában így írt erről: „Legkorábbi gyermekkori emlékem a föld illata… Mindig meglepődöm, mikor az emberek azt gondolják, hogy a munkáim kitalációk. Egyáltalán nem így van… Gyermekkori emlékeim hatalmas tárházában ott van minden, amit az emberek beszédéből hallottam… Ez költői képzelet és én fenntartás nélkül bízom benne.”

1907-ben a család Asquerosaba költözött, majd a tíz éves Federicot Almériába küldték, hogy egy ottani magániskolában kezdje meg középiskolai tanulmányait, de fél év múlva megbetegedett, s ezért vissza kellett térnie szüleihez.

 

1909. nyarán Lorcáék Granadában telepedtek le, ahol a város történelme, művészete, a csodálatos mór Alhambra palota fantasztikus felfedezést jelentett Federico számára. A barátságos, félénk fiú reménytelen tanítványnak mutatkozott a középiskolában, öt év alatt egyetlen vizsgát sem sikerült kitűnő eredménnyel letennie, s osztályzatainak több mint fele még a jó minősítést sem érte el, ráadásul osztálytársai néha Federicának csúfolták, mert túl lányosnak találták.

A gyenge tanulmányi eredményeknek az lehetett az egyik oka, hogy rajongott a zenéért, s naponta órákat töltött zongorázással. Idős zongoratanára felfedezte a  fiú tehetségét, fejlesztette technikai tudását, s támogatta azt a törekvését, hogy később zenei pályára lépjen.