Makó első említése 1247-ből Vlnuk alakban maradt fönn. Ez a történészek véleménye szerint révet, folyami átkelőt jelölt, de mint tulajdonnév, nyolcszáz év után Szegeden mint Vőneki családnév fennmaradt. A település hosszan húzódott a Maros jobb partján, egy része bizonyára átesett a folyó másik oldalára is. 1256-ban már Alvelnök (Oluelnuk) és Felvelnök (Feluelnuk) néven említik a két részt. 1299-ből maradt fenn az az oklevél, ami már megjelöli a település új nevét: Felvelnök, amelyet új néven Makófalvának hívnak (Felvelnuk que moderno vocabulo Makofalua vocaretur — Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez; in: Archívum XII, 1990, 124—6.) A „falva” utótag a 15. század végén és a 16. század elején tűnt el végleg, ekkorra a település vámot szedett és piacot tartott. Jogilag falu maradt, de mezővárosi szerepkört töltött be, a közvetlen vidék gazdasági centruma lett. Lakosai kiemelkedtek a jobbágyi sorból, engedményeket kaptak a földesuruktól. A Maros nagyobb áradásai helyenként 2—3 m-es vízborítást is eredményeztek, s az erekkel, fokokkal átszőtt mocsárvilág még a 18. század elején is víziútként szolgált Makó és Szeged között ... Alvölnek, Felvölnek és egyéb periférikus telepek — Malomszög, Szentlőrinc, Vaffalaka, Szentlászló, Szentmargita — egybeépülésével jött létre a mai Makó. (Vertics József: Makó város belső legelője; Makói monográfia 1, Térképtár: 28.).