Tyű, ez egy elátkozott történetnek látszik, az előbb, úgy fél órás reszeléssel megírtam, jó hosszan, oszt elnyelte a zindex...

 

Na, akkor tömören.

 

Ő itt Emmeline Pankhurst, a női választójog harcosa. A szobron látható mosónői kinézete ellenére jó házból való, mutatós úrinő, akit nálánál 26 évvel idősebb férje is támogatott, hogy harcoljon a jó ügyért. A nők választójogát 1832-ben - Emmeline születése előtt 26 évvel - egy törvény tette lehetetlenné, kimondva, hogy milyen "férfi" - és nem "személy" - választó és választható.

Nos, Emmeline mident megtett, így nem pusztán a hölgyek által alapított célszervezetekben vett részt, de a brit szociáldemokratákhoz is csatlakozott, akik Keir Hardie-t, egy egyszerű bányászgyerekekt már parlamenti mandátumhoz juttattak. No, ki is zárták legott, elvégre csak egy nő volt.

Rebelliók, tüntetések, éhségsztrájkok, kényszertáplálás, börtön.

1913-ban Emily Davison a király lovai elé vetette magát az epsomi derbyn, hogy így hívja fel a figyelmet a helyzet tarthatatlan voltára. Egy évre rá Mary Richardson kisbaltával esett neki egy Velázquez festmények a National Galleryben.

Aztán kitört a világháború. Emlékszünk: nemrég halt meg az utolsó veterán, egy 1918-ban besorozott ápolónő. A háború után egy éven belül a nők választók és választhatók lettek.

Tíz évre rá a férfiakéval egyenlő jogokat is elnyerték.

Mrs Pankhurst akkor indult a választáson. Konzervatív színekben. Vesztett.

Még abban az évben meghalt, alig volt hetven éves. Ez a szobor a brit parlament parkjában áll.