RnD Creative Commons License 2012.07.01 0 0 1677

…és akkor nézzük az ellenfeleinket, sorban, ahogy jönnek majd. Az országok neve mellett odaírtam azt is hogy az elmúlt három év korosztályos világversenyein ki milyen eredményt ért el (nem mindenki jutott ki mindegyikre persze, ebben az esetben ezt [--]-vel jelöltem). A kvalifikációs tornákat - ha voltak - mindenhol kiemeltem, szokás szerint:)

 

 

 

URUGUAY                                  x/vb-12/x                     július 1.

 

 

Az uruguay-i válogatott két éve a dominikai vb-n a 12. helyen végzett, éppen tőlünk kaptak ki a helyosztón. Ezt a helyezést az uruguay-iak máig is legnagyobb sikerüknek tartják (mi nem annyira…..)

 

Ez év márciusában az amerikai kvalifikációs tornán Uruguay a második helyen végzett

Brazília mögött, az utóbbi csapatnál a válogatottjuk nem sokkal gyengébb, legalábbis az eredmények alapján. Persze az is kérdés hogy a brazil U20-asok milyen játékerőt képviselnek; ez talán a két évvel ezelőtti dominikai vb mérkőzéseiből derül ki legjobban (ahol a brazilok vb-13. voltak, tehát Uruguay mögött végeztek…)

 

 

 URU    -JPN 27-34   -DOM 33-26   -NOR 29-41  [2010-vb csoportmeccsek]

           -ANG 26-28 –HUN 34-44   [2010-vb helyosztók]

 

           Ugyanezen a vb-n:    BRA-RUS  -10 –KOR -1  –ESP -4 (csoportmeccsek)     

                                                  –KAZ  +10 –GER +3 (helyosztók)

 

 

 

URU    -PUR 50-19  -CHI 37-20  -BRA 25-26 [kontinens kvali 2012 márc. csoportmeccsek]

           -ARG 29-26  -BRA 33-37                       [helyosztók]

 

 

 

 

 

SPANYOLORSZÁG                     Eb-8/vb-5/Eb-8              július 2.

 

 

 

A spanyolokat jól ismerjük: áprilisban velük voltunk kvalifikációs tornán Győrben.

 

A 2010-es dominikai vb-n az ötödik helyet szerezték meg, miután a negyeddöntőben két góllal kikaptak a svédektől [22-24-re] és utána az ötödik helyért 27-20-ra legyőzték a dánokat.

 

A 2011-es hollandiai Európa-bajnokságon:

 

--ESP  -SLO  23-17   -ROM 19-25   -RUS 24-20 [csoportmeccsek]

 

...az utolsó, oroszok elleni mérkőzés itt ki-ki meccs volt, ha azt a spanyolok nem nyerik meg, az 'alsó ágra' kerülnek, akárcsak mi. De győztek, ezért a legjobb 8 közé jutottak, ahol:

 

--ESP   -AUT  23-27  -NED 26-29 (15-15)  [középdöntő]

 

--ESP   -SWE 25-32 [5-8. helyért]  -CRO 26-28 [7. helyért]

 

...így a spanyolok végül a Eb-8. lettek.

 

Idén a felkészülési tornán és utána a kvalifikáción:

 

--ESP    -FRA  23-20 (12-11)  -POR 22-21 (12-11)   -GER 25-25 (12-11)  [2012 március]

- ESP    -HUN 22-24 (14-12)   -ISR 32-14 (13-10)  -POR 34-22 (19-9) [2012. ápr.]

 

Miután a kvalifikáción kikaptak tőlünk, a spanyolok hazautaztak és otthon rögvest bejelentették hogy céluk júliusban a vb-győzelem, azért is mert az utóbbi három évben az összes korosztályos válogatott közül ’egyedül mi végeztünk mindhárom alkalommal a legjobb nyolc között’ [ez mondjuk igaz, bár  kétszer csak a 8. helyen…] Azóta két felkészülési meccsük volt az osztrákok ellen Bécsben, mindkétszer kikaptak:

 

ESP     -AUT 24-30  26-27 (jún.)

 

 

 

 

SZERBIA                                          Eb-12/--/Eb-4                          július 3.

 

 

A szerb korosztályos válogatott két eredmény nélküli év után (a dominikai vb-re ki sem jutottak) végül tavaly, a hollandiai Eb-n mutatta meg hogy mit tud, ahol Eb-4. lett a csapat.

 

SRB   -GER 21-16  -FRA 33-31  -SWE 27-26  [2011 Eb csoportmeccsek]

         -DEN 26-31  -CRO 29-23 [középdöntő]

         -NED 33-42 (elődöntő)    -AUT 28-34 (bronzmeccs)

 

 

A szerbek joggal nagyon büszkék erre a helyezésre, de hogy ez csak egy kifutott eredmény volt-e, vagy valami komolyabbra számíthatunk idén is tőlük, azt nehéz előre megmondani.

 

Az idei kvalifikáción egy viszonylag könnyű csoportban magabiztosan lettek elsők:

 

SRB   -UKR  29-18 –BLR 38-10  -CRO 28-24 (ápr.)

 

 

Azóta nem vitték túlzásba az edzőtáborozásokat: három részletben, 2+7+9 napot készült együtt a csapatuk és június 19-ével be is fejezték a közös felkészülést. Felkészülési meccset is csak a vb-házigazda cseh válogatottal játszottak júniusban:

 

SRB   -TCH   37-24  34-24 (jún.)

 

 

 

 

DÁNIA                                             Eb-1/vb-6/Eb-1            július 5.

 

 

A dán csapatot nem kell külön bemutatni, két éve és tavaly is Európa-bajnokok voltak,

ráadásul a hollandiai Eb-n nagyarányú vereséget mértek ránk is  (ez volt az egyetlen alkalom, amikor tétmeccsen találkoztunk velük).

 

DEN   -CRO 33-22  -POL 28-26  -HUN 31-22 [2011 Eb csoportmeccsek]

         -SRB 31-26   -SWE 26-25  [középdöntő]

         -AUT 29-17 (elődöntő)    -NED 29-27 (döntő)

 

Dániának természetesen nem kellett kvalifikációs tornán részt vennie,

helyette felkészülési meccseik voltak, nem is kevés:

 

 

DEN    -NOR 24-21   –HUN 19-24  -ROM 23-32   -POL 25-23 (nov.)

 

          -POL 31-20    -SWE 22-25  -NOR 19-25 (márc.)

 

          -POL 24-25  26-20 (jún.) 

 

          -SWE 27-28  29-24 (jún.)

 

 

A dán junior-válogatott jelentősen kicserélődött az elmúlt évben, a tavalyi Európa-bajnok csapatból az egyik kapus Cecilie Greve maradt és rajta kívül még nyolc mezőnyjátékos, de a csapat alapemberei most is ott lesznek a vb-n.

Az egyetlen kivétel a balkezes átlövő Louise Burgaard, aki a felnőttekkel készül a londoni olimpiára, ezért természetesen nem lesz ott az U20-as világbajnokságon.

 

 

 

 

 

 

KÍNA                                               x/--/x                  július 6.

 

 

A kínai U20-as válogatottnak nincs Ázsián kívüli nemzetközi eredménylistája;

a csapat nem jutott ki a 2010-es dominikai vb-re ezért az idei világbajnokság lesz az első – és utolsó - világversenyük. A tavaly szeptemberi ázsiai kvalifikációs tornán Kína a második helyen végzett (itt az első négy csapat – KOR, CHN, KAZ, JPN – kvalifikálta magát).

 

 

CHN    -IRI 29-19  -HKG 26-15  -KOR 25-35  (csoportmeccsek)

 

          -JPN 27-19 (elődöntő)  -KOR 15-32 (döntő)  (szept.)

 

 

A kínai csapat ezek szerint tavaly a japán junior-válogatottnál jobb volt (ugyanez a JPN junior-válogatott  néhány napja a Budaörs felnőtt NBIB csapatát kétszer is legyőzte, persze a budaörsi játékosok a nyári szünetből jöttek vissza ezekre a meccsekre).

 

Jobb orientációs pont lehet az ázsiai junior-bajnok Dél-Korea és a junior-4. Japán két évvel ezelőtti teljesítménye a dominikai vb-n, de itt meg az a baj hogy ezek két évvel ezelőtti eredmények, viszonyítani lehet hozzájuk, de kiindulni nem szabad belőlük sem. (KOR vb-9, JPN vb-15 volt 2010-ben.)

 

KOR  -ESP -1   -BRA +1   -RUS -3   ( 2010-vb csoportmeccsek)

       -HUN 28-29    -ANG +9    (helyosztók)

 

JPN  -URU +7  -NOR -6  -DOM +16 (2010-vb csoportmeccsek)

       -GER -3   -KAZ +4   (helyosztók)    

 

 

Korea két éve a mi csapatunkkal azonos játékerőt képviselt (a Dominikán egy góllal elvesztett ki-ki meccsünkön ötven percen át több góllal is vezettünk és a koreaiak az utolsó percben tudtak csak fordítani…..) Ha kiindulunk abból hogy Korea most is jelentősen jobb Kínánál és a mi csapatunk van olyan jó mint Korea, akkor ebből akár levonhatjuk azt a következtetést hogy Kínát magabiztosan vernünk kell….Szerencsére ez a meccs lesz az utolsó csoportmeccsünk, ezért nem igazán lesz szükség ilyen összehasonlítgatásokra, két-három nap múlva már jóval okosabbak leszünk a kínai válogatottat illetően is.