Napok óta készülök elmesélni Bohócot. Nálunk kiskoromban nem volt állat, mert apukám szerint körúti lakásban kizárt, még halat se (a zongora meg nem hangszer, hanem bútor). Aztán lett a húgomnak egy udvarlója, aki erről nem tudott, és becsempészett a lakásba egy fehér, foltos kölyökmacskát afféle jegyajándékul, neve a keresztségben leend Bohóc.

Persze apám imádta a legjobban, a macsek beleült a cipőjébe, onnan nézett szerteszét, felmászott a vállára, ott dorombolt, sötöbö. Mígnem egyszer a marhája felmászott valami függönyre, és leesett, összevissza törte magát. Elvittük az állatklinikára, ahol ki volt téve mindenféle macska képe - no, ilyen nem volt, még hasonló sem. Ebből gondoltuk, hogy szívós fajta, és tényleg, túlélte. Egy hét után már sántikált, egy hónap után mintha mi sem történt volna.

Csak épp megbolondult szegény. Ekkortól ellenségének tekintette az egész családot, a simogatás ellen irtózatos erővel védekezett, ha álmában megcirógatta az ember, áramütésszerűen felébredt, és véresre marta a kedveskedő kezet. Fantasztikus betegségeket lehetett így kapni. :) A vége sajnos az lett, hogy vadászni kezdett nagyanyánkra, így muszáj volt valahová elhelyezni. Bohóc ekkor vidékre vonult vissza. Mesélték, ott végre megbékélt - zsákmányolt madarat, békát, halat, bárakármit, és egy kutya lett a legjobb barátja.

Szóval csak azt akartam mondani, irtó helyesek ezek a szelid nyelvkilógatók. :)