Háromkúti Ciszterci Apátság és Templom - Bélapátfalva
A túránk 4.állomása a Pazar látványt biztosító Bélkő aljában fekvő ciszterci apátság és templom volt. Súlyát számomra az adja, hogy ez az egyetlen épségben megmaradt románkori ciszterci apátsági templom Magyarországon.
Idézet:
"A Bükk hegységhez tarozó Bélkő aljában, az egri egyházmegyében fekvő, Háromkútról nevezett, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságot 1232. május 16-án alapította II. Kilit egri püspök.. Az apátság anyaapátsága a pilisi monostor volt.
Az alapító II. Kilit minden bizonnyal a BÉL nemzetségből származott, így a Bélháromkútnak is nevezett ciszterci apátságot családi monostornak is tekinthetjük. Ezt az is alátámasztja, hogy a szállásbirtokos Bél nemzetség nevét három helység viselte e tájon: Felbél, a mai Bükkszentmárton, Középbél, a mai Bélapátfalva, Albél, a mai Mónosbél elődje volt. Bélapátfalva nevét az oklevelek a XIII. században Bel, Beel, Beyle alakban, 1330-ban ?villa abbatis?, 1415-ben pedig Apátfalva alakban őrizték meg.
II. Kilit gazdagon ellátta adományokkal a nemzetsége szállásbirtokán alapított monostort. A Bél nemzetség számos környékbeli birtokát, azok dézsmáit, a Tiszánál három halastavat és a birtok után az egri püspökséget és káptalant illető egyházi tizedeket adta az apátságnak.
Az alapítás után azonnal hozzáláttak az építkezéshez. Ezt azonban a tatárjárás miatt 1241-ben félbe kellett hagyni. Ahogyan ez egy 1245. évi oklevélből kiderül, a monostor mellett is voltak harcok. A tatárokkal folytatott harc közben itt sebesült meg György fia Sándor mester. A tatárjárásig felépült a monostor keleti szárnya, a templomnak viszont csak homlokzatfalai készültek el ebben az első periódusban. A félbemaradt építkezést egy másik építőműhely felezte be, közvetlenül a tatárjárás után, mert az adatok szerint a monostorban 1246-ban már újra éltek szerzetesek.
Néhány adat az apátság XIV. ? XVII. századi életéből: kevés fölszentelt pap élt a monostorban. Kitűnik ez egy 1388. évi oklevélből is. Béli Péter és az apátság közötti vitás ügyben a határjárás bizonyítására 16 fölszentelt pap mondta el a föld- és határesküt, köztük a béli monostorból Konrád, Henrik és Móricz apát. Ebből arra következtethetünk, hogy rajtuk kívül más szerzetes nem élt a kolostorban, másképp aligha lett volna szükséges más monostorból hívni felszentelt papokat.
A XV. század végén országszerte komoly problémákkal küszködtek a ciszterci apátságok. Meglazult a fegyelem, az apáti székben sok helyen nem szerzetesek, hanem világi papok ültek, az apátságok birtokait elidegenítették. A bélháromkúti monostor apátja sem szerzetes volt, hanem 1479-1485 között Péter nógrádi főesperes, aki nem is lakott a monostorban.
1495-ben az apátság csere útján Bakócz Tamás kezébe került, aki ekkor egri püspök volt. Úgy tűnik, ez időtől kezdve az egri püspökök birtokában volt a monostor, amelyben a szerzetesek egy ideig még bent maradtak. 1503-*ban a perjellel együtt 3 szerzetes élt az apátságban, és egy György nevű orgonakészítővel is találkozunk. 1508-ban 5 szerzetes élt itt. A XVI. század harmincas éveiben végleg elnéptelenedett az apátság, miután a református hitre tért Perényi Péter az egri püspökség éa a káptalan birtokait 1534-ben elfoglalta. Perényi Péter halála után, 1548-ban I. Ferdinánd szerezte meg az egri püspöki váruradalmat, amelynek a bélháromkúti apátsági birtok is részét képezte. Az apátság javait 1678-ban az egri káptalan kapta meg, majd 1700-ban I. Lipót rendeletére az egri papnevelő tulajdonába került. A templom ekkor már rossz állapotban volt. Egy 1696-ban kelt leírás a templomnak már csak falairól beszél. 1720-ban romjait említik.
A helyreállítás erkölcsi előkészítésében szerepet játszott Baranyi István remete, aki legkésőbb 1720-tól az egyházközösség területén élt. 1732-ben kezdték meg a munkát, és 1745-ben szentelte fel az újjáépített templomot gróf Erdődy Gábor egri püspök. Három szakaszban zajlott a munka. Először felépültek a déli mellékhajó, a kereszthajó és a mellékszentély falai, a főszentély és a két négyezetei pillér. Második szakaszban készült a templom boltozata és az orgonakarzat. A harmadik szakaszban megépítik a sekrestyét.
Műemléki helyreállítását Lux Kálmán kezdte el 1934-ben, és az 1953-1954-ben folytatódott Szakál Ernő kőszobrász restaurátor irányításával. A belső falsíkok vakolatait távolították el, és helyreállították az északi keresztházat. A templom külső helyreállítása dr. Rados Jenő professzor tervei alapján 1964-ben folytatódott. E munka kapcsán lettek feltárva 1964-1966-ban a templom déli oldala mellett az elpusztult monostor alapfalai.
Míg a templomról meglehetősen sok adat maradt ránk, addig a mellette lévő monostorról szűkszavúan szólnak a források. Az 1696-ban készült leírásban a templommal együtt nagyszerűnek nevezett monostor falairól történik említés. 1733-ban már csak a lebontott és elhagyott monostor helyéről olvashatunk. Az 1829-es Canonica Visitatio szerint a bükkszentmártoni templomot 1734-ben részben a templom, részben a monostor romjainak anyagából állították helyre.
Érdekes ábrázolásra figyelt fel Voit Pál az 1758-ban épült egri Kispréposti Palota dísztermében. A díszterem ajtó fölötti lunettáit Huetter János Lukács festette. Jobbra, a keleti irányba nyíló ajtó fölötti kép vadászjelenetet ábrázol. A vadász képében a palotát építtető Androvics Miklóst ismerhetjük fel, a kutya által félig eltakarva a Bélkő aljában az apátfalvi ciszterci templomot látjuk, nyugati homlokzatán rózsaablakkal Balról csatlakozik az azóta a föld színéig elbontott monostorépület, amely az ábrázolás tanúsága szerint ekkor még az első emelet magasságáig állott.
A plébániát 1827 körül előbb fürdőházzá, majd posztógyárrá alakították. 1850-től kezdve a monostor területének jelentős részét elfoglalva, több épületből álló kőedénygyár épült itt, ami több mint 70 évig működött. 1927-ben a csődbe jutott gyárat lebontották.
A templom melletti romkert
A szerzetesek lakóhelyéül szolgáló monostor a templom déli oldalához csatlakozott. A régészeti feltáráskor napvilágra került alapfalakból kialakított romkertben kirajzolódik az elpusztult épületegyüttes alaprajza. Zárt négyszögben, a ciszterci előírásnak megfelelően sorakoznak a helyiségek. Az épületegyüttes középpontjában a téglalap alakú udvart körbezáró kerengőfolyosó van, amely boltozott volt, az udvar felé nyitott, oszlopokon nyugvó árkádívekkel. A déli keresztház nyugati falában megmaradt a boltozat egyik falíve, és jobbra tőle kivehető a második falív indulásának helye. Az első falív alatt látjuk az elfalazott könyvtárfülkét, ahol a polcok helyének vájatai is látszódnak. A kerengőfolyosó félnyeregteteje a déli mellékhajó falához csatlakozott. Ma ez a fal a barokk helyreállítás utáni képet mutatja. A kerengő boltozatának támasztékaként 2 méterenként félpilléreket találunk a fal udvari szakaszán. A déli oldal közepén a kútház alapfalait találjuk.
A négyszögű kerengőfolyosó külső oldalára vannak felfűzve az egyes helyiségek. A keleti szárny helyisége a sekrestye volt, a mai formánál kisebb alaprajzzal. Ettől délre találjuk a káptalantermet, a monostornak a templom után a legfontosabb helyisége. A 2x3 boltszakaszos helyiség északi része a mai sekrestye alá nyúlik. Téglapadlója a XV. században készült, padlószintje alatt 2 falazott sírt találunk, amelyekben a monostor apátjai nyugodtak. A keleti és déli fal mellett ülőpadkát találunk. A káptalanterem fölött az emeleten a hálóhelyiség helyezkedett el. Az ide vezető lépcső lenyomata a déli keresztház belső nyugati falán látható.
A káptalanterem melletti déli keskeny helyiség az ún. fogadószoba volt. A monostor délkeleti részén a legnagyobb terem a szerzetesek munkaterméül szolgált. A terem délkeleti sarkában egy ?a középkor óta nem használt- forrás található, amelynek vizét téglából készült csatornán keresztül vezették a kútházba. Ma is ezt a vizet ihatjuk itt. Nem 3 forrás volt tehát, hanem 4, és külön érdekesség, hogy a negyediket beépítették az épületbe.
A monostor déli szárnyát a magas talajvízszint miatt nem lehetett a középkori szintre süllyeszteni. A szerzetesi munkaterem mellett melegedőszoba volt, középen pedig ebédlő helyezkedett el. Tőle nyugatra a konyha állott, amely a szerzetesi ebédlőn kívül a laikus testvérek ebédlőjét is kiszolgálta. Ezt a helyiséget a cementgyári víztárazó építésekor nagyrészt elpusztították. A nyugati szárny alá volt pincézve, leszakadt boltozatát és a pinceajtót megtalálták a feltárás során."
Forrás: Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 128.
